Az idei - szám szerint a tizenkettedik - Elfogadás Napja az eddigi megszokott programok mellett több újdonsággal is szolgált. A rendezvényt Cser Katalin gyógypedagógus szervezi, aki méltó hittel és alázattal fordul a testi és lelki fogyatékossággal élő emberek felé. Az ő mindennapjaikról, nehézségeiről és szépségeiről szól ez a nap.

A program keretén belül figyeltünk fel egy tehetséges fiatalemberre, akivel aztán rögtön interjút is készítettünk.

Tilai Gergely 2007-ben szenvedett súlyos balesetet. „Ráestem egy kőre és kitörtem a nyakam” – meséli. „Mivel deréktól lefelé lebénultam, azóta is kerekesszékbe kényszerülök. De nem adom fel! Teljesen aktív életet élek, sportolok, bulizok és van egy másik nagy szenvedélyem is, a fotózás!” – folytatta mosolygó derűvel az arcán.

Sport és fotózás? Egyik aktívabb tevékenység, mint a másik… Mégis hogyan lehet ezt ebből a helyzetből ilyen szinten végezni? - tettem fel a kérdést.
Hogyan? Elsősorban szenvedéllyel! 2007 szeptemberében történt a balesetem, 2008 májusában jöhettem haza először a kórházból. De már 2008 év végén azon gondolkodtunk a kerekesszékes barátaimmal, hogy milyen sportban tudnánk megmutatni a képességeinket? A rögbire esett a választásunk, mivel akkor még nem volt magyar kerekesszékes rögbi csapat. Az edzésekre azóta is feljárok a fővárosba, egyre nagyobb sikereket érünk el, már nemzetközi versenyeken is részt veszünk.

Kevesen hinnék, hogy a fotózás is aktív tevékenység – ha nem is fizikailag, de szellemileg mindenképp. A ma megnyílt kiállításod méltón tükrözi a kitartásod, a szorgalmad és a tehetséged. Mit kell tudnunk ezekről a fotókról? Hol és hogyan készültek?
A fotózás iránti szenvedély is a balesettel, illetve annak következményeivel került az életembe. Nagyon keveset és nem mindig jól alszom. Ha pedig felébredek, akkor már nem tudok visszafeküdni. Így valamit ki kellett találnom ezekre az élethelyzetekre. Valamikor ez idő tájt került a kezembe egy fényképezőgép is. Elkezdtem vele képeket készíteni, utána olvasni, elemezni, majd egyre tudatosabban fókuszálni helyre, időre, képi tartalomra. Folyamatosan vártam a jobbnál jobb lehetőségekre. Órákat töltök el a megfelelő pillanatra várva – akár a kocsiból felállított kamerákkal, akár egy sátor magányában töltve.
Legfőbb helyszíneim a Hanság és a Szigetköz. Mivel itt élek, ez nagyon adott lehetőség a természetfotózásra.

Ha jól tudom, még mindig kompakt géppel dolgozol…
Valóban. És egyenlőre, ez is marad.

Úgy gondolom, panaszra nincs semmi okod! 2015-ben így is egy hatalmas lehetőséggel lettél gazdagabb, hiszen egy rangos díjat kaptál egy fotód kapcsán!
Igen. 2015-ben indult egy fotópályázat, ahol a Hanság bemutatása volt a feladat, és amelyben kompakt gép kategóriában első helyezett lett az egyik fotóm. Nagyon nagy megtiszteltetés és visszajelzés volt számomra. Ennek jutalmaként kerül megrendezésre idén ősszel Sarródon az első, nyomtatott fotókiállításom valamint lehetőséget kaptam a Hanságban egy zárt területen történő fotózásra is.

Akaratlanul is felmerül az emberben a kérdés: Hogyan lehet mindezt kerekesszékből irányítani, kezelni?

Számomra ez már nem kihívás. Megoldandó feladat, de amint a példa mutatja, minden megoldható, ha az ember képes érte tenni és valóban annyira fontos, hogy meg akarja azt csinálni. Ennyire egyszerű!

Egyszerű…?! Még egy ideig visszhangzott a fejemben ez a szó, miközben még egyszer – még nagyobb tisztelettel és áhítattal – figyeltem az előttem folyamatosan váltakozó képeket a Pixel Galériában.

Ezeket a képeket elkértük Gergelytől és itt is közzétesszük az InfoMosonmagyaróvár oldalán.

Kellemes időtöltést kívánunk hozzá mindenkinek!

Nemes Claudia