Hírek
2021. Március 19. 11:03, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Kerékpár csomagtartójából lopta ki a pénztárcát
A bicikli kosarából lopta ki egy asszony pénztárcáját a férfi, majd eldobta azokat. A gyanúsított férfit és féltestérét elfogták a rendőrök.
Csütörtökön a kora esti órákban érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy egy ismeretlen férfi ellopta egy asszony pénztárcáját és iratait. Az asszony vásárolni volt az egyik boltban, majd amikor kijött, a tárcáját a kosarába tette, a csomagot pedig a kerékpárjának a hátsó csomagtartójában helyezte el. Először csak gyalog haladt a kétkerekűjét tolva, majd amikor felült rá, hirtelen egy rántást érzett a biciklijén és látta, hogy egy férfi kikapta a kosarából a bukszáját és elszaladt vele. Utána futott, de az ismeretlen eltűnt a szeme elől.

A járőrök a kapott személyleírás alapján a helyszín közelében igazoltattak egy férfit, majd bűncselekmény elkövetésének gyanújával előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók lopás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 30 éves V. Sándort, aki beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy a féltestvérével együtt találták ki, hogy ellopják a tárcát, amíg ő elkövette a cselekményt, addig a lány figyelt. A rendőrök a vallomás alapján elfogták a 19 éves K. Natáliát, akiről kiderült, hogy őt a Mosonmagyaróvári Járásbíróság körözte. Előállítását követően – őrizetbe vétele mellett – a lányt is gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekményt elkövető férfi később a nyomozóknak megmutatta, hogy hova dobta el a pénztárcát, illetve az abban lévő iratokat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

