Hírek
2013. Március 02. 15:32, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek a luxusbordély-ügyben
Két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba, a harmadikat, egy 30 éves nőt házi őrizetbe helyezett a Pesti Központi Kerületi Bíróság a pénteken felszámolt luxusbordély ügyében - jelentette a helyszínről az MTI munkatársa szombaton.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken közölte, hogy újabb luxusbordélyházat számoltak fel a rendőrök Budapesten, ezúttal a XVIII. kerületben. A közleményben azt írták, hogy üzletszerű kéjelgés elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a 46 éves Zs. Gábor, a 30 éves S. Ivett, valamint a 43 éves I. Péter ellen indítottak eljárást.
A rendőrség jelenlegi adatai szerint a gyanúsítottak a főváros XVIII. kerületében 2005 óta tartottak fenn bordélyházat, ahol prostitúciós tevékenységet szerveztek és irányítottak.
Az elkövetők azonosítása után felmerült a gyanú, hogy fegyverrel rendelkeznek, ezért elfogásukhoz a rendőrség a Terrorelhárítási Központ munkatársainak a segítségét kérte. A rendőrök a három gyanúsítottat csütörtökön fogták el, majd őrizetbe vették őket.
Február 13-án Szigeti József, a BRFK bűnügyi főosztályának vezetője jelentette be, hogy három budapesti bordélyházat, továbbá egy a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot számoltak fel. Elmondta, hogy a gyanú szerint legalább 2009 óta működött a bűnszervezet, amely magyar és külföldi állampolgároknak hirdetett és kínált szexuális szolgáltatásokat.
Tájékoztatása szerint bordélyház működött a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úton, a IX. kerületi Ferenc körúton és a XI. kerületi Etele úton, ezek tevékenységét segítette az érdi Enikő utcai, hat telefonnal működtetett központ. A rendőrök akkor tíz embert állítottak elő, közülük ötöt vettek őrizetbe: az 55 éves R. Kamilló Lászlót, a 38 éves G. Gabriellát, az 56 éves G. Pálnét, a 43 éves I. Miklóst és a 32 éves H. Andrea budapesti, illetve érdi lakost. Utóbbi kivételével mindegyikük esetében előterjesztést tettek az előzetes letartóztatásra.
Szigeti József jelezte, hogy a gyanúsítottak köre várhatóan még bővül, mert több ember elszámoltatása folyamatban van, továbbá tisztázásra vár az is, kinek milyen szerepe volt a bűnszervezetben, illetve ki volt annak vezetője.
A Fővárosi Törvényszék másnap egy hónapra elrendelte G. Gabriella és három társa előzetes letartóztatását.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült