Hírek
2018. Május 28. 17:34, hétfő |
Belföld
Forrás: mti
Két magyar filmet díjaztak Varsóban
Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmje a szakmai zsűri különdíját szerezte meg, Török Ferenc 1945 című játékfilmje pedig közönségdíjat nyert a 14. Zsidó Motívumok Nemzetközi Filmfesztiválon
- közölte a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-vel hétfőn. A közlemény szerint a lengyel főváros kiemelkedő kulturális eseménye, amelyre idén 15 országból érkeztek alkotások, vasárnap este zárult. A rendre teltházas vetítéseknek a népszerű Muranów mozi adott otthont.
Bereczki Csaba Soul Exodus című klezmerzenészek főszereplésével készült egészestés dokumentumfilmjét számos fesztivál tűzte már műsorra Kaliforniától Kolozsvárig, és 2017-ben megnyerte a legjobb dokumentumfilmet illető Magyar Filmdíjat.
A dokumentumfilm középpontjában a The Brothers Nazaroff alkalmi formáció tagjai állnak. Az amerikai születésű zenészek a klezmeren keresztül keresik gyökereiket, önmagukat, zsidó identitásukat. Az öt muzsikus egyfajta fordított exodusként kel útra: hajóval utaznak nyugatról keletre, Montrealból New York, Párizs, Berlin, Budapest, Nagyvárad érintésével jutnak el Besszarábiába, Moldovába.
Török Ferenc filmje 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, témája a második világháború utáni újrakezdés a vidéki Magyarországon. Szántó T. Gábor novellájának filmes feldolgozása a görög tragédiákat idéző, néhány óra leforgása alatt játszódó dráma. A helyszín egy felbolydult kelet-magyarországi falu, ahol ezen a napon mindenki a jegyző fiának az esküvőjére készül.
Az 1945 világszerte kiemelkedő siker a fesztiválokon, több mint húsz nemzetközi díjat nyert, és számos országban mutatták be - olvasható a közleményben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld
Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz
2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld
Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében
A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!

