Városlista
2024. augusztus 3, szombat - Hermina

Hírek

2016. Április 23. 08:46, szombat | Helyi
Forrás: MKC SE

Kiélezett mérkőzésen ikszeltünk az MTK-val

Kiélezett mérkőzésen ikszeltünk az MTK-val

Fordulatos és ízig-vérig első osztályú mérkőzést láthatott, aki kilátogatott ma a fővárosi sportcsarnokba.

Mosonmagyaróváriként nem csak a végeredmény miatt, hanem a párját ritkító szurkolói támogatás miatt is büszkék lehetünk. Szurkolóink ugyanis irigylésre méltó hátszelet biztosítottak a lányoknak az összecsapás során.

Átütő lendülettel kezdett az MTK, köszönhetően elsősorban Barna Évának, aki három percen belül mindjárt három góllal is megszórta a mosonmagyaróvári hálót. A hetedik percig fokozatosan erősödtünk, majd Szepesi gyors duplájának köszönhetően először egyenlítettünk a mérkőzésen. Előnyt ugyan még közel tíz percig nem birtokolhattunk, de Dombi, Rajnohová és Gyimesi meglátásainak köszönhetően fej-fej mellett harcoltunk. A 16. percben aztán Csala gólja hozta meg a mosonmagyaróvári vezetést. A 22. percben emberhátrányba kerültünk, és nem bírtuk a fővárosi offenzívával, így szép fokozatos lépett meg tőlünk az MTK. Ugyan továbbra is maximálisan partiban voltunk, de már valamivel számottevőbb, három gólos előnyt birtokolt az ellenfél.

Már az első perctől lendületesebb és szenvedélyesebb játékot ígért a második félidő, mint az egyébként szintén izgalmas első játékrész. A kapuban immár Szemerey védte a hálót, a mezőny pedig nyitott védelemmel próbálkozott. Az első percek során szép fokozatosan építkeztünk, így pedig egyre közelebb kerültünk az ellenfelünkhöz. Az áttörést a 35. perc hozta, amikor gyors egymásutánban tripláztunk. Kiss, Rajnohová majd Gyimesi találata révén vettük át a vezetést. Ezután hosszas gólínság következett mindkét oldalon, igaz, ebből a közönség aligha érzékelt bármit is, hiszen a csajok továbbra is komoly tempót diktáltak. Bő 10 percig kézilabdáztunk érvényes találat nélkül, de a csapat mentségére szóljon, hogy szinte nem is volt olyan perc, amikor ne ült volna valaki kiállítás miatt a kispadon. Nyolc perccel a vége előtt Kiss Niki találata törte csak meg a jeget, egyúttal pedig kiegyenlítette az állást (21:21) a két gárda között. A végjáték ezúttal is rendkívüli izgalmakat hozott, Dombi és Kiss találatai lényegében egymást váltották, miközben a csapatok kiélezett küzdelmet vívtak a győzelemért. Végül ennek jegyében is zárult a mérkőzés, az utolsó másfél perc során még mindkét csapat berámolt egyet a másik kapujába, így egyenlő állás mellet harsanhatott fel a meccs végét jelző sípszó.


Mestermérleg

Varga József: Örülök, hogy az erőnlétünk kitartott, és komoly visszaesés nélkül végig tudtuk játszani a mérkőzést. Ugyan az első félidőben lényegében elfelejtettünk ütközni, de a másodikra oly mértékben feljavult a védelmünk, hogy csak kilenc gól kaptunk az első félidei tizenhathoz képest. Gratulálok a csapatomnak!

Vlagyimir Golovin: Ugyanúgy jellemezném ezt a meccset, mint a pár héttel ezelőtti döntetlenünket. Mindkét csapat nyerhetett volna, de az izgalmas végjátékot követően igazságos döntetlen született.

fotó: Zádor Péter

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

2024. Augusztus 03. 09:01, szombat | Kék hírek

NAV: folytatódik a nyári ellenőrzés