Amikor megszületik egy pici baba, még nem sok mindent tud a mi világunkról. Lassan nyílnak meg előtte a lehetőségek, ismerkedik, tapasztalatot szerez. Növekszik, érdeklődik, tanul. Sok-sok mindent adunk át neki, míg felnőtté válik: tudást, ismereteket, szabályokat, kereteket, határokat. Tanítgatjuk, neveljük.
Ez rendben is van így.

Mi az, amit a gyerekektől tanulhatunk?

1. Hallgatni az ösztönökre
A gyerekek ösztönlények. Ha éhesek, esznek, ha álmosak, alszanak. Sokkal jobban tudnak hallgatni a belső hangjaikra, igényeikre, mint a felnőttek. Egy kisgyerek nem fog unalomból enni, vagy azért, mert most pontban déli 12 óra van, és akkor márpedig ebédelni kell. Ösztönösen érzik azt is, mikor elég valamiből – amit szuperül el lehet rontani az „addig innen fel nem állsz, amíg ezt meg nem eszed”-féle technikákkal.

2. Őszinteség
Ami a szívemen, az a számon. A gyerekek esetében ez abszolút igaz. Ők biztosan nem fogják szépítgetni a mondanivalójukat. Ha van véleményük valamiről, azt úgy, ahogy van, ki is mondják, cenzúra nélkül. Sokszor akár kíméletlennek is tűnhet az őszinteségük; mégis van valami szép és csodálnivaló abban, ahogy a gondolataikat mindenféle tartalmi szabályozás, felülvizsgálat és korlátozás nélkül, „ahogy esik, úgy puffan” alapon megosztják.

3. Érzelemkifejezés
Ahogyan a gondolataikat, úgy az érzelmeiket is őszintén kifejezik. A gyerek, ha szomorú, sír; ha mérges, dühöng; ha örül, nevet. Nem fojtanak el érzéseket csak azért, mert azt éppen az adott közegben nem illik kifejezni. Nyilván egy szülőnek, amikor a vásárlókkal teli üzlet közepén kezd el a csemetéje dühöngeni és sírni, az érzelemkifejezésnek ez az őszinte módja nem tűnik túl bölcs és dicsérendő dolognak. De nem is feltétlenül erre gondolok, amikor a gyerekektől tanulható bölcsességként írok az érzelmek kifejezéséről. Sokkal inkább arra, hogy az érzéseiket, csakúgy, mint a gondolataikat, nem cenzúrázzák; egyszerűen csak kimutatják, úgy, ahogyan épp az adott pillanatban érzik. Nem lepleznek és nem színlelnek érzelmeket – amit viszont mi, felnőttek, gyakran megteszünk.

4. Kíváncsiság
A gyerekek kíváncsiak. Minden érdekli őket, minden felé nyitottan fordulnak. Legjobb példa erre a másfél-két éves kis totyogós, aki séta közben minden egyes kavicsnál megáll, felveszi, megnézi, tanulmányozza – mindezt őszinte érdeklődéssel. Mindenre rácsodálkoznak, mint ha most látnák életükben először – és ez általában igaz is.
Mire felnövünk, belefásulunk a dolgokba, megszokottá, mindennapivá válnak, és elmegyünk mellettük, észre sem véve őket. Valahol útközben elveszítjük ezt a nyitottságot, az őszinte érdeklődést – és ezzel egy csomó érdekes részletről és élményről lemaradunk.

5. Jelen-lét
Ha valaki, akkor egy gyerek az, aki igazán jelen tud lenni abban, amit éppen csinál. Aki látott már elmélyülten játszadozó gyereket, tudja, mire gondolok. Amikor egy gyerek igazán belemerül a játékba, akkor se kép, se hang – csak az a tevékenység létezik számára, amiben éppen részt vesz. Abban viszont 100%-ban ott van, megéli, átéli minden egyes pillanatát.

Felnőttként, a civilizált együttélés érdekében természetesen nem feltétlenül tehetjük meg, hogy akkor együnk, amikor épp éhesek vagyunk, és olyan formában fejezzük ki a gondolatainkat és az érzelmeinket, ahogyan azok megszülettek bennünk. Mégis úgy gondolom, hogy ezekről a gyermeki bölcsességekről sem szabadna megfeledkeznünk, amiket gyerekként mi is tudtunk és tettünk, csak aztán a sok szabályozás, keretezés és kontrollálás hatására a tudatunk hátsó sarkába száműztünk. Érdemes őket onnan előhívni, és olykor-olykor, ha finomabb formában is, de alkalmazni.

Nem kell mindig olyan halálosan komoly, túlkontrollált felnőttnek lenni - engedjük néha előtérbe az önfeledt gyermeket is!