Hírek
2021. Október 02. 10:01, szombat |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Kokainbandára csapott le a TEK és a rendőrség
A kábítószerek piacán kokainra szakosodott szereplőket, az eladót, az őt segítő feleséget, a futárt és a piramis csúcsán lévő két szállítót, hosszas előkészületet követően, összehangolt akció során fogták el a rendőrök.
Az ügy origóját egy, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály (KR NNI NBEFO KBEO) jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt indított eljárása képezte, amit egy 39 éves budapesti férfival szemben indítottak. A nyomozók adatai azt a gyanút támasztották alá, hogy T. Péter kokainnal látja el a célközönségét és ebben aktívan közreműködik a felesége is. Az asszony leginkább az előkészítésben, a szer darálásában, adagolásában segédkezik. A megrendeléseket biciklis futár szállítja házhoz. A 31 éves N. Norbert naponta találkozik megbízójával, akitől megkapja az aznapra szánt értékesítési adagot, majd később elszámol a pénzzel – közölte a rendőrség.
Ebben a stádiumban még nem dőlhettek hátra a nyomozók, hiszen az sem volt mindegy, hogy honnan származik a kábítószer. A nyomozás szálai így vezettek el a 65 éves B. Zsolthoz, akiről nem csak az bizonyosodott be, hogy T. Péternek szállít anyagot, de valószínű rajta kívül még több embert is kiszolgál. A hierarchia csúcsán C. Zsoltot azonosították be a rendőrök, akiről azt gyanították, hogy továbbértékésítési célzattal, nagy tételben adja a kokaint a 65 éves férfinak.
A csoport tagjainak elfogását 2021. szeptember 29-ére időzítették a nyomozók. T. Pétert kora délután egy III. kerületi irodaházból kijövet fogták el, a biciklisfutár N. Norbertet lakására hazaérkezőben lepték meg a nyomozók. A 31 éves férfi a házkutatás során egy félpár zoknit húzott elő, amibe húsz, egyenként egy grammnyi anyagot tartalmazó zacskót rejtett. A helyszínen végzett teszt eredménye szerint az anyag kokain volt. T. Péter 37 éves feleségét egy szintén III. kerületi mélygarázsból állították elő. Lakásuk kamrájában 44,47 gramm kokain mellett kábítószerrel szennyezett darálót, plasztik kártyákat, precíziós mérleget és üres simítózáras tasakokat találtak és foglaltak le.
Mivel C. Zsolt erőszakos múltja nem volt ismeretlen a rendőrök előtt, az ő szakszerű elfogásához a TEK műveleti egységét kérték fel. A 47 éves férfi bűnös ténykedésére vonatkozóan a Pest megyei nyomozók számos adatot gyűjtöttek, így elfogását követően az eljárást vele szemben ők folytatják.
A csoport utolsóként elfogott 65 éves tagjához délután öt óra előtt néhány perccel csöngettek be. B. Zsolt lakásában 127,3 gramm kokaint és a kereskedést alátámasztó eszközöket, mérleget és tasakokat találtak.
T. Pétert és feleségét, valamint N. Norbertet és B. Zsoltot gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai. A csoport tagjainak letartóztatását kezdeményezték az ügyészségen.
Az összehangolt akcióban a gyanúsítottak elfogása mellett közel kétszáz gramm kokain utcára kerülését akadályozták meg a rendőrök.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült