Hírek
2014. Május 12. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Korábban jelennek meg a kártevők
Vegyes várakozással vágnak neki az idei évnek a régió szőlősgazdái, hiszen a termést kedvezően és kedvezőtlenül befolyásoló tényezőkkel is szembesültek az év eddigi részében. Ebben az évben a lisztharmat és a peronoszpóra is korábban jelentkezhet a szőlőleveleken.
Mindenképpen biztató, hogy az elmúlt időszak csapadéka szépen visszapótolta a talaj vízkészleteit, ami várhatóan kedvezően befolyásolja a szőlőtőkék teherbíró képességét. Az időjárás alakulása ugyanakkor könnyen nehéz helyzetbe is hozhatja a gazdákat. Elmaradt ugyanis a kemény hideg, könnyen átteleltek a kártevők, melyek máris megjelentek a friss hajtásokon. Felbukkantak az atkák, és több helyről már a tarka szőlőmoly rajzását is jelezték. Mindez azt jelenti, hogy idén a szokásosnál – ami május közepét jelenti – korábban megkezdték a permetezős védekezést a nagyban gazdálkodók, akik már arra is fölhívták a figyelmet, hogy ebben az évben a lisztharmat és a peronoszpóra is korábban jelentkezhet a szőlőleveleken.
Az elmúlt időszakban kaptunk egy kis jeget is, de az igazi kihívást a kártevők elleni védekezés jelenti most – mondta Bock József, a villányi borvidék elnöke. Már a második permetezésen is túl vannak, amire nemcsak a kártevők korai megjelenése miatt volt szükség, egy új hernyó- és rovarfajta is felütötte a fejét a tőkéken, a friss rügyeket megrágva okoznak kárt. A hozamkilátásokat a néhány hét múlva esedékes virágzás mutatja majd meg igazán, most a minőség biztosítására kell helyeznünk a fő hangsúlyt – mondta az ismert borász.
Hasonlóan gondolkodnak a tolnai szőlész-borászok is, náluk ugyancsak a korai védekezés adja az ültetvények körüli aktuális feladatokat. Tolnában sajnos nemcsak a kártevők miatt fáj a gazdák feje, a megye egyes területein – például Tamási körzetében – komoly jégverés érte a szőlőt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld
Orbán Viktor: az európai versenyképesség súlyosan hanyatlik
Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld
Több hullámban kiadós eső, erős szél és lehűlés várható a hévégén
Kiadós eső és erős, olykor viharos szél várható a hétvégén, emellett a hőmérséklet is jelentősen visszaesik - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Belföld
Lázár János: Többséget szerez a GySEV-ben a kormány
Megszerezheti a magyar állam a Strabag tulajdoni részesedését a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt.-ben (GySEV) – jelentette be közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter csütörtökön.
2024. Szeptember 12. 11:42, csütörtök | Belföld
Elkészült a Kőröshegyi völgyhíd karbantartása
A tervezetthez képest 5 nappal korábban végeztek a saruk cseréjével a Kőröshegyi völgyhídon.