Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2016. Január 14. 09:30, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Középpontban a vagyonvédelem

Középpontban a vagyonvédelem

Győr-Moson-Sopron megyében 2016-ban is folytatódik a ,,Házhoz megyünk!” program.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által kezdeményezett vagyonvédelmi témájú megelőző programon Győr-Moson-Sopron megyében három helyszínen vehetnek részt az érdeklődők. A bűnmegelőzési projekt 2015. szeptember 30-án indult és 2016. június 30-ig tart. A rendezvénynek minden hónap első hetében a Győr Pláza, a második héten a győri Árkád bevásárlóközpont, a harmadik héten pedig a mosonmagyaróvári Tesco Hipermarket ad otthont.



A program célja, hogy az érdeklődők a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában segítséget kapjanak. A tájékoztatások és a szórólapok átadásán túl az állampolgárok kötetlenül tehetnek fel őket érintő kérdéseket, amikre a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai készséggel válaszolnak. A hiteles forrásból származó információk mindenkinek segíthetnek, hogy elkerülhessék a veszélyhelyzeteket és ne váljanak bűncselekmények áldozataivá.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.