Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2013. Május 16. 06:52, csütörtök | Helyi
Forrás: Flesch Károly Kulturális Központ

Közösen a természetért - című nyitó konferencia Mosonmagyaróváron

Közösen a természetért - című nyitó konferencia Mosonmagyaróváron

Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési program indult Érsekújvár és Mosonmagyaróvár önkormányzatai között.

Víz-, hulladék- és megújuló energia-rendszerek és technológiák fejlesztése, környezettudatosság növelése témában „Közösen a természetért” címmel. A pályázat vezető partnere Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata, a határon túli partner Érsekújvár Város Önkormányzata. A projekt teljes költségvetése meghaladja a nyolcszázkilencvenkétezer-nyolcszázkilencvennyolc eurót, mely több mint kettőszázötvennyolcmillió forint.

A pályázat beadása a korábban kialakult jó kapcsolatból ered, illetve a fejlesztési célok és a tapasztalatok megosztásából származott. 2011 októberében véglegesedtek az ötletek, majd ekkor határozta el a két Önkormányzat, hogy a pályázat beadásával szilárdabb alapot keresnek. A projekt megvalósítása közösen zajlik, azonban a projekt megvalósításáért a vezető kedvezményezett, Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a felelős. Partner szintű megbeszélések lehetőséget adtak a tapasztalatcserére, a projektben pedig a közös tréningek, találkozók biztosítják a projekt közös végrehajtását.

A projekt célja a határ mentén olyan együttműködés kialakítása a fabrikett gyártó eszközök/gépek beszerzésével és beüzemelésével, mely a természetben megtermelhető erőforrásokat hasznosítja annak érdekében, hogy a szociálisan rászorulók helyzetén javítani tudjanak a projektben résztvevő Partnerek, jelen esetben a Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata és Érsekújvár Város Önkormányzata. Fontos megemlíteni, hogy a versenyképesség növelésével az információáramlás is felgyorsul, így a határ menti kapcsolat még jobban erősödik.

A projekt fő céljai:

• munkahelyteremtés a kihasználatlan, jelenleg pazarló módon kezelt természeti erőforrások segítségével;
• önkormányzat által üzemeltetett intézmény fűtési költségeinek csökkentése;
• szociálisan rászoruló emberek támogatása a végtermékkel-fűtőanyaggal;
• határon átnyúló kapcsolatok erősítése a közös projekt megvalósításával.

A projekt megvalósítása során a pályázók lakosság aktív közreműködésével használatba vonják a környezetében lévő természetben előforduló fahulladékokat, amelyeket az átalakítást követően a költségeinek csökkentésére, és az általa képviselt szociálisan rászorulók segítésére hasznosítanak. Ezáltal csökkenhet a fahulladékok ésszerűtlen elégetése, talajba való visszakerülése, javulhat a közösség életszínvonala, erősödhet a közösség mind helyben, mind a határon átnyúlóan.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.