Városlista
2024. augusztus 4, vasárnap - Domonkos

Hírek

2012. Augusztus 24. 11:48, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Lélekgyógyító percek Dunabogdányban

Lélekgyógyító percek Dunabogdányban

Szvorák Katalin népdalénekes és Szörényi Levente zeneszerző, szövegíró is fellép az izomsorvadásos gyermekek dunabogdányi táborának péntek esti záróprogramján.

A „lélekgyógyító perceket” - csakúgy, mint a tábort - a Gyógyító Jószándék Alapítvány szervezte.

A Pest megyei település gyermeküdülőjében idén nyáron most harmadik alkalommal gyűltek össze egy-egy hétre a DMD (Duchenne–féle izomsorvadással küzdő) beteg gyermekek, ezúttal huszonnyolcan, számos családtag kíséretében – mondta az MTI-nek Oberrecht Gabriella, az alapítvány önkéntese.
Az ország minden tájáról, Hajdú-Bihartól Nógrád megyéig, kisebb és nagyobb településekről egyaránt érkeztek a speciális táborba, hogy együtt élvezzék a mozgás és a közösség örömét. Kirándultak, múzeumokat látogattak, solymász- és honismeretiíjász-bemutatókon vettek részt, ellesték a fazekasmesterség, illetve a korongozás rejtelmeit, természetvédelmi előadásokat hallgattak, de a közös társasjáték is szerepelt a programok között – sorolta az önkéntes.
A péntek este hét órakor kezdődő zenés ismeretterjesztő előadás - amelyen Szvorák Katalin és Szörényi Levente is fellép – méltó megkoronázása lesz a táborozási időszaknak – hangsúlyozta Oberrecht Gabriella. A „lélekgyógyító percekben” a kicsik és családtagjaik, valamint az önkéntesek szebbnél szebb dalokat hallgathatnak, de szó lesz a Visegrádi–hegység kedvenc kirándulóhelye, a Holdvilág-árok rejtélyeiről és Szörényi Pilis titkai című könyvéről is.
Belépti díjat nem szednek, de támogatást elfogadnak az izombeteg gyermekek későbbi táborainak költségeihez – fűzte hozzá az alapítvány önkéntese.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 04. 09:31, vasárnap | Belföld

Felszentelték a kommunizmusban elárasztott Bözödújfalu újjáépített templomát Erdélyben

Bözödújfalu immár nemcsak a falurombolás, hanem a közösség kitartásának, összefogásának és újjászültésének jelképe is

2024. Augusztus 04. 09:27, vasárnap | Belföld

Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 31. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

2024. Augusztus 04. 09:24, vasárnap | Belföld

Szijjártó Péter: Brüsszelből intézhették a Magyarország elleni ukrán olajembargót

Brüsszelben nem tudják elviselni, hogy Magyarország, minden nyomásgyakorlás ellenére, nem hátrál

2024. Augusztus 03. 09:02, szombat | Belföld

Változik több térségben a Volánbusz menetrendje augusztus 17-től

Több térségben menetrendi módosítások lépnek életbe augusztus 17-től a Volánbusznál - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.