Hírek
2022. November 03. 06:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: mti
Lengyelországban három nagy atomerőművet építenek
Az elsőt az amerikai Westinghouse építi a tengermelléken, a másodikat dél-koreai technológiával Közép-Lengyelországban létesítik, ahol egy harmadik beruházás is tervben van.
A kormányülést követő sajtókonferencián a miniszterelnök elmondta: elfogadták az első atomerőműről szóló határozatot, amelyben a kormány jóváhagyta a Westinghouse AP1000 technológiájú erőmű építését. Ez az előzetes tervek szerint az észak-lengyelországi Lubiatowo és Kopalino térségében létesül. Az első reaktort 2026-ban kezdik építeni, és 2033-ban helyezik üzembe. Legfeljebb 20 milliárd dollárba kerülhet, a finanszírozásban az amerikai fél is részt vesz.
A második erőmű egy állami részesedésű lengyel magáncég, valamint a dél-koreai Korea Hydro & Nuclear Power (KHNP) projektjeként jön létre. Jacek Sasin miniszterelnök-helyettes, kincstárügy miniszter hétfőn a dél-koreai partnerekkel szándéknyilatkozatot írt alá, melynek értelmében az év végéig megvalósíthatósági tanulmány készül a közép-lengyelországi Patnówban építendő atomerőműről.
Ez az utóbbi, üzletinek minősített beruházás nem része a 2020-ban jóváhagyott lengyel atomenergetikai kormányprogramnak, mely szerint Lengyelország 2043-ig hat reaktorból álló két erőművet tervez építeni. Az első, 1-1,5 gigawatt áramot termelő reaktor után két-háromévente létesítenék a további, 6-9 gigawatt kapacitású erőműveket.A kormányprogram részeként Morawiecki egy harmadik, szintén Közép-Lengyelországban építendő atomerőmű tervét is bejelentette. "Pontos helyét a legközelebbi hónapokban választjuk meg" - mondta el.
A kormányfő támogatja kisebb, MMR és SMR típusú mikro-, illetve kis moduláris nukleáris reaktorok létesítését is. Az ilyen technológiákról a PKN Orlen, a PGE és a KGHM lengyel állami vállalatok egyeztetnek nyugati partnerekkel - mondta el.
Morawiecki "a lengyel energetikai rendszer biztosítékának" nevezte az atomerőműveket. "Az ukrajnai orosz agresszió után döntéseket kell hoznunk a lengyel lakosok és cégek energiaellátásának stabil forrásáról" - jelentette ki.
Anna Moskwa klímaügyi és környezetvédelmi miniszter a sajtóértekezleten közölte: a három tervezett erőmű révén 30 százalékos lehet az atomenergia részesedése a lengyel energetikai mixben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld
Megbukott Olaf Scholz német kancellár
A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld
Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát
Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.
2024. December 16. 06:00, hétfő | Külföld
Ukrán elnök: Oroszország megkezdte az észak-koreai katonák bevetését a harcokban
Már vannak bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Oroszország megkezdte az Észak-Koreából átvezényelt katonák bevetését az ukrán erők elleni támadásokban - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a Telegramon.
2024. December 15. 09:24, vasárnap | Külföld
Ausztria ezer eurót ad a szíriai menekülteknek, ha hazamennek
Az osztrák kormány ezer euró készpénztámogatást ajánlott fel azoknak a szíriai menekülteknek, akik készek visszatérni hazájukba Bassár el-Aszad elnök bukása után