Hírek
2013. Március 25. 16:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Lopott traktorok Mosonmagyaróváron
Két lopott John Deere traktort találtak a rendőrök egy mosonmagyaróvári raktárban a hétvégén. A lefoglalt erőgépek hétfőn valószínűleg vissza is jutnak burgenlandi tulajdonosukhoz.
A Győr- Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kocsis Tünde elmondta: a nagy értékű gépeket Burgenlandban lopták el ismeretlen tettesek. A mosonújfalui tulajdonos már azonosította a traktorokat, amelyek egyelőre üzemképtelenek, mert az indításhoz szükséges elektronikát kiszerelték belőlük az elkövetők. A rendőrség vizsgálja, hogy milyen körülmények között kerültek a traktorok a mosonmagyaróvári raktárba.
Az ORFK honlapja múlt héten tette közzé, hogy kilenc lopott John Deere traktort találtak a fővárosban és Lajosmizsén a Készenléti Rendőrség nyomozói, valamennyit Nyugat-Európából lopták. A közlés szerint négy, összesen 70 millió forintot érő gépet egy lezárt budapesti csarnokban, öt traktort pedig Lajosmizsén, három helyszínen találtak meg. Utóbbiak értéke mintegy 140 millió forint. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a munkagépeket ismeretlen tettesek Nyugat-Európából tulajdonították el, azok egy részének egyedi azonosítóit (alváz-, és motorszámát) professzionális módon megváltoztatták. Az ügyben orgazdaság miatt indult eljárás - közölte az ORFK. Pénteki számában írt arról a Kisalföld című Győr-Moson-Sopron megyei napilap, hogy határ menti "traktormaffiától" tartanak a magyar-osztrák határ közelében élő és dolgozó burgenlandi gazdálkodók. Tavaly nyár óta ugyanis tizenöt nagy értékű gépet loptak el tőlük ismeretlenek. A cikk szerint az összesen egymillió eurót érő John Deere-traktorokat a zöldhatáron feltűnés nélkül át lehetett hozni Magyarországra. Ennek valószínűségét mutatja, hogy a lopások a határ közeli falvakban történtek. A burgenlandi rendőrség felhívta a tulajdonosok figyelmét egyebek mellett arra is, hogy több traktortípusnak azonos az indítókulcsa, ami megkönnyíti az elvitelüket.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

