Hírek
2015. December 01. 10:02, kedd |
Helyi
Forrás: Saját, Wikipedia
Ma van az AIDS Világnapja
Az AIDS (Szerzett Immunhiányos Tünetegyüttes) a HIV vírus által előidézett betegség, melyet 1981-ben azonosítottak, de már sokkal régebb óta jelen volt.
A vírus az immunrendszer sejtjeit (T-limfociták) pusztítja, az immunrendszer fokozatos leromlása pedig elősegíti a másodlagos fertőzések, daganatok megjelenését. Az első tünetek általában évekkel a megfertőződés után jelentkeznek, viszont a fertőzöttek időközben továbbadhatják a vírust.
A HIV-fertőzés vér, ondó, előváladék, hüvelyváladék és anyatej útján terjed; elsősorban óvszer nélküli közösülés és közös tűvel folytatott injekciós kábítószer használat révén. Másodsorban fertőzött vérkészítményből, illetve szülés vagy szoptatás során, de egy nyílt seb minden helyzetben veszélyes lehet.
A fertőzést 8 hét elteltével lehet kimutatni.
A jelenlegi gyógyszerkombinációkkal – fegyelmezett szedés mellett – számottevően meg lehet hosszabbítani a fertőzöttek életét. A kezelés az immunrendszer leépülése ellen irányul. A vírus elleni védekezés sokkal nehezebb feladat, hiszen a HIV vírus nagyon gyorsan és könnyen mutálódik, alkalmazkodik a gyógyszerekhez és rezisztenssé válik rájuk. Ez azonban elkerülhető a kombinációs terápia alkalmazásával, amely lelassítja a HIV szaporodását, és megőrzi az immunrendszer viszonylagos épségét.
Ma már igen nagy hatékonyságú gyógyszerek léteznek, amelyekkel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható, sőt ma már a vírusfertőzés megszüntethető. A vírus szaporodását gátló gyógyszerek nem gyógyítják meg a HIV-fertőzést, de nagymértékben lelassítják az immunrendszer pusztulását. A HIV-fertőzés ilyen módon kezelhető, sőt egyre inkább gyógyítható krónikus fertőzés.

A betegség lefolyásának szakaszai:
1. szakasz – HIV fertőzés utáni 3-4 hét a HIV vírus lappangási időszaka, a beteg még nem AIDS-es.
2. szakasz – Primer vagy akut HIV tünetegyüttes – a HIV fertőzést követő 3-6 hétben lép fel. Tünetei: átmeneti nyirokcsomó-megnagyobbodás, láz, fáradékonyság, rossz közérzet, izomfájdalom és kanyarószerű bőrkiütések. A fertőzöttek 1-2 hét elteltével hirtelen tünetmentessé válnak.
3. szakasz – Krónikus tünetmentes HIV betegség – Semmilyen klinikai tünet nincs, az immunrendszer funkciója kielégítő, közben a vírus szaporodása változatlan mértékben zajlik, a T-limfociták száma folyamatosan csökken. Ez az állapot 3-8 évig tart.
4. szakasz – Tünetes HIV betegség– Megjelenik a krónikus, megmagyarázhatatlan hasmenés időszaka, és tovább tart, mint egy hónap. Nyirokcsomó-megnagyobbodás, fogyás, lázrohamok, éjjeli izzadás, szájpenész, övsömör.
5. szakasz – Kifejlett HIV betegség, AIDS stádium – Megjelennek a toxoplazmák az agyban, gombás fertőzések a bőrön, bronchitis és/vagy tüdőgyulladás, Kaposi szarkóma. Ezt a szakaszt nevezzük AIDS betegségnek. Ennek átlagos időtartalma 6 hónaptól 2 évig terjed, melyet halál követ.

Tévhitek az AIDS-el kapcsolatban:
A szokásos társadalmi, rokoni, baráti érintkezés nem jelent fertőződési kockázatot. Tehát a fertőzöttel vagy akár AIDS-beteggel együtt történő közlekedés, a vele való kézfogás, a közös evőeszköz-, fürdőszoba-, WC-használat, valamint a harapással nem járó gyengéd csók, a tüsszentés, köhögés, az uszoda, a vérszívó rovarok és az élelmiszerek önmagukban veszélytelenek. A vírus a szabad levegőn pár perc alatt elpusztul, de – az esetleges vérzések miatt – kerülni kell a közös fogkefe vagy borotva használatát.
A vírus terjedése akkor történhet meg, ha nyálkahártyára illetve seben keresztül a véráramba kerül a fertőzött személy vére, anyateje, hüvelyváladéka, ondója vagy könnye. Csókkal a HIV azért nem terjed (bár a szájban mindig vannak apró sérülések), mert a nyálban a vírus mennyisége elenyésző.
Jelenleg az AIDS-nek nincs ellenszere, védőoltás sincs ellene. Megelőzésének lehetséges módszerei a gumióvszer használata szexuális érintkezés során, vagy a monogám partnerkapcsolat. A fecskendővel vagy vérátömlesztéssel való terjedés visszaszorítására alkalmas az egyszerhasználatos fecskendőre való áttérés valamint a vérkészítmények szűrése.
Az AIDS korunk nagy erkölcsi, társadalmi problémáinak egyike. Az AIDS világnapja december 1.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld
Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban
Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.

