Hírek
2023. Augusztus 25. 13:00, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Macron: Franciaországnak jelentősen csökkentenie kell a bevándorlást
Emmanuel Macron \"a bevándorlás jelentős csökkentése\" mellett emelt szót egy csütörtökön megjelent lapinterjúban.
A francia elnök azt is jelezte, hogy kormánya ősszel beterjeszti a parlament elé az új bevándorlási törvényjavaslatot, amelynek elfogadását az elmúlt évben többször is elhalasztotta.
"Hogy eláraszt minket a bevándorlás? Nem. Ezt nem lehet kijelenteni. De a jelenlegi helyzet nem tartható, és jelentősen csökkentenünk kell a bevándorlást, kezdve a legális bevándorlással. Kötelességünk eredményt felmutatni" - jelentette ki a francia elnök a Le Point című francia hetilapnak adott interjúban.
"Ehhez jobban meg kell védenünk a külső, európai határainkat, mert ne felejtsük el, Franciaország nem az Európába érkező külföldiek belépőországa, hanem inkább másodlagos bevándorló ország olyan külföldiek számára, akik egy másik országban léptek az Európai Unió területére" - tette hozzá. "Hatékonyabban kell alkalmaznunk a menedékjogot is, amellyel az embercsempész-hálózatok visszaélnek. Ez áll a kormány által előkészített törvényjavaslat középpontjában" - hangsúlyozta az államfő. "Összefoglalva: igen, csökkenteni kell a bevándorlást, ugyanakkor az oktatáson, az integráción, a tekintélyen, a köztársaságon keresztül továbbra is lépéseket kell tennünk. És a gazdaságon keresztül. Amikor éveken át 10 százalékos volt a munkanélküliség, nem lehetett integrálni" - hívta fel a figyelmet az elnök.
Emmanuel Macron elmondta: a belügyminiszter, Gérald Darmanin folytatja a munkát a bevándorlási törvénytervezeten, amelynek vitája télen megkezdődött a szenátusban, de aztán a kormány többször elhalasztotta a nemzetgyűlési vitát. "Elisabeth Borne miniszterelnökkel az ősszel megbízzuk a belügyminisztert, hogy vegye elő újra a kormány tervét, és tárgyaljon róla az összes olyan ellenzéki erővel, amelyek ugyanígy gondolkodnak, és egy olyan tervet készítsenek együtt, amely a lehető leghatékonyabb".
Bár a kormányzatnak eddig nem sikerült többséget találnia a szöveg elfogadáshoz a nemzetgyűlésben, az államfő szeretné elkerülni, hogy a vitatott nyugdíjreformhoz hasonlóan ismét az alkotmány 49.3-as cikkelyéhez kelljen folyamodnia, amely lehetővé teszi, hogy egy törvényt a parlament alsóházának szavazása nélkül fogadjanak el. Ugyanakkor nem zárta ki annak használatát.
"Azt is támogatom, hogy az alkotmányos eszközökkel éljünk. Eredményekre van szükségünk, ezért ha egy ilyen szöveget blokkolnak (a nemzetgyűlésben), mindent meg kell tennünk, amit csak tudunk (az elfogadásához)" - mondta a francia elnök.
Ez a 29. bevándorlási törvénytervezet Franciaországban az elmúlt négy évtizedben. A javaslat két lényeges intézkedést tartalmaz: hatékonyabb fellépést a kitoloncolások végrehajtására a kiutasított külföldi állampolgárok esetében, illetve hatékonyabb társadalmi integrációt a menekültek és mindazok számára, akik Franciaországban maradhatnak. Ez utóbbi részeként a kormány a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban jelenleg feketén dolgozó külföldiek helyzetét legalizálná, azaz munkavállalási és tartózkodási engedélyt adna számukra.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
2024. December 20. 07:45, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Vlagyimir Putyin: Orbán Viktor karácsonyi tűzszüneti javaslatát nem utasítottam el
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nemrég karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét javasolt Ukrajnában, amit én nem utasítottam el -
2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld
Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés
Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.
2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld
Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat
Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat