Városlista
2025. január 11, szombat - Ágota

Hírek

2014. Június 04. 21:14, szerda | Kék hírek
Forrás: MTI

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek Gyulafehérvár környékén

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek Gyulafehérvár környékén

Magyarországi diákokat szállító autóbuszok ütköztek egymással szerda este Gyulafehérvár szélén - 12 diák és egy felnőtt könnyebb sérüléseket szenvedett.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint a 11 és 13 év közötti magyarországi diákokat szállító román, illetve magyar rendszámú autóbusz Nagyenyed felé tartott, amikor Gyulafehérvárnál a hátsó autóbusz nekiütközött az előtte fékező első busznak, és azt nekilökte két előtte haladó személygépkocsinak.
Alina Marescu, a Fehér megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-nek elmondta, egy gyulai általános iskola diákjai utaztak a két autóbuszon. A baleset bejelentését követően a román hatóságok több mentőautót küldtek a helyszínre. A balesetben 13-an szenvedtek könnyebb sérüléseket, közülük kilenc gyermeket és két felnőttet mentővel a gyulafehérvári megyei kórházba szállítottak.
Pál Zoltán, a csoport egyik idegenvezetője az MTI-nek elmondta, a gyulai Implom József Általános Iskola diákjai a Határtalanul program keretében érkeztek háromnapos erdélyi kirándulásra, melynek Nagyenyed, Torockó, Kolozsvár és Nagyvárad lesznek az állomásai. Az idegenvezető szerint a kirándulás útitervét nem kell módosítani a baleset miatt. Hozzátette, inkább csak biztonságból szállíttatták be a kórházba kivizsgálásra azokat a gyermekeket, akik kisebb zúzódásokat szenvedtek.
Az idegenvezető megjegyezte, csak az ő esetében kellett vérző sebet ellátniuk az orvosoknak. Ő a második busz sofőrje mellett ült, és a jármű betört szélvédője vágta el a kezét. Pál Zoltán azt is elmondta, a hatóságok példásan jártak el, Fehér megye prefektusa is ellátogatott a kórházba, hogy személyesen tájékozódjon a beszállítottak állapotáról. Az idegenvezető szerint a csoport nem sérült tagjait már el is jutottak a nagyenyedi szállásukra, a kórházba bevitt kirándulók az után utazhatnak tovább, hogy valamennyiük számára kiállítják a kórházi kivizsgálás iratait.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Január 11. 09:21, szombat | Kék hírek

Vádat emeltek egy cukrásztanoncokat zaklató férfival szemben

Vádat emeltek egy cukrászüzemben oktatóként dolgozó férfival szemben, aki a hozzá tanulóként beosztott diáklányokat zaklatta

2025. Január 11. 09:16, szombat | Kék hírek

Négy perccel a katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai repülőgép adatrögzítői

A dél-koreai Muan repülőtéren december 29-én balesetet szenvedett Jeju Air repülőgép fedélzeti adatrögzítője és a pilótafülke hangrögzítője leállt körülbelül négy perccel a betonfalnak ütközés előtt

2025. Január 08. 10:08, szerda | Kék hírek

Vásároljon maketteket a NAV-tól

Árverésre bocsát a Veszprém megyei adóhatóság mintegy 40 makettet.

2025. Január 02. 08:47, csütörtök | Kék hírek

Legalább tíz embert megölt a montenegrói ámokfutó, aki önmagával is végzett

Legalább tíz embert, köztük két gyermeket ölt meg, majd önmagával is végzett az ámokfutó, aki a montenegrói Cetinjében lövöldözött szerdán - közölte Danilo Saranovic montenegrói belügyminiszter.