Hírek
2012. November 03. 08:20, szombat |
Helyi
Forrás: MTI
Magyarországon lopott, Szlovákiában állították meg a bolgár elkövetőt
![Magyarországon lopott, Szlovákiában állították meg a bolgár elkövetőt](/external/image_cache/7/d/c/7dc70a60fc42f98298e48cebae42c83b.jpg)
A mosonmagyaróvári termálfürdőben 200 ezer forintot lopott egy bolgár férfi csütörtök délelőtt, majd beugrott az autójába, és egészen a szlovákiai Oroszvárig száguldott.
A magyar rendőrök üldözték Szlovákiában is, és az időközben értesített szlovák rendőrök tartóztatták fel a gyanúsítottat.
Az elkövető személyleírása mellett a gépjármű rendszáma is a nyomozóhatóság rendelkezésére állt. A rendőrség ellenőrzési pontokat állított fel, s intézkedett a jármű körözéséről. Ennek eredményeként a hegyeshalmi körzeti megbízott az M15 autóúton felismerte a keresett gépkocsit. A járőr a Rajka irányába haladó jármű üldözésébe kezdett, miközben kollégái segítségét kérte. A mosonmagyaróvári határrendészek is bekapcsolódtak a 200 kilométer óránkénti sebességgel száguldó jármű üldözésébe. A gyanúsított a rajkai átkelőnél nem állt meg, a rendőri karjelzést figyelmen kívül hagyva nagy sebességgel továbbhajtott.
A szlovákokkal közös akció eredményeként a határlépést követően nem sokkal azonban a szlovák rendőrök feltartóztatták a gyanúsítottat.
A 46 éves bolgár férfi menekülés közben próbált megszabadulni a lopott pénztől, azonban az autójából kiszórt bankókat a rendőrök megtalálták. Vele szemben az eljárást a szlovák hatóságok folytatják
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi
Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz
A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.
2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi
Éjfélkor jár le a határidő!
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Augusztus 12. 14:15, hétfő | Sport
Aranyos hétvége a Histo Cup-on!
A Vasárnapi futamokon nem találtak legyőzőre Kermor-os pilóták!
2024. Augusztus 12. 08:03, hétfő | Sport
Gulyás aranyával zárult a magyar szereplés
Gulyás Michelle parádés teljesítményt nyújtva aranyérmet nyert, Guzi Blanka pedig a kombinált számban jelentősen előrelépve negyedik lett a párizsi olimpia öttusaversenyén, a magyarok ezzel az éremmel zárták az ötkarikás játékokat.