Hírek
2026. Március 19. 12:00, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka
Magyarországra érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka, a diaszpórában lévő magyar írói hagyatékok legnagyobbika
- jelentette be Hankó Balázs innovációért és kultúráért felelős miniszter szerdán az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK).
"Wass Albert író hagyatéka a magyar nemzet egybetartozását, történelmi küldetését rajzolja ki mindannyiunk számára" - hangsúlyozta a miniszter.
Hankó Balázs elmondta, hogy
március 12-én hajnalban az Amerikai Egyesült Államokból, a floridai Jacksonville-ből indult el Magyarországra az a két nagy láda, amely az író regényeit, jegyzeteit, könyveit és ki nem adott írásait tartalmazta.
"Meghatottság és csoda volt megérinteni ezeket a ládákat" - hangsúlyozta, és köszönetét fejezte ki az akcióért a Czegei Vass Alapítványnak, Takaró Mihály irodalomtörténésznek, valamint Rózsa Dávidnak, az OSZK főigazgatójának.
Jövő héttől a nagyközönség is láthatja a hagyaték darabjait: Üzenet haza címmel március 26-án a hagyatékba betekintést nyújtó kiállítás nyílik az OSZK-ban.
"Egyedül a magyarságtudat teszi magyarrá a magyart és nemzetté a magyarul beszélő népet" - mondta Hankó Balázs, hozzátéve: "ezt valljuk nemzeti kultúránkban, ezért fordítottunk az elmúlt másfél évtizedben 650 milliárd forintot a magyar kultúra fejlesztésére, és megerősítésére szerte a Kárpát-hazában, és ezért fordítjuk forrásaink jelentős részét a magyar kultúra és a magyar nemzet határokon átívelő egyesítésére".
Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója hangsúlyozta, hogy az OSZK elmúlt három évtizedének legnagyobb és legjelentősebb írói hagyatéka ez.
Kiemelte, hogy a Czege Alapítvány tizenhárom éven át tartó munkájának köszönhetően kerülhetett Magyarországra a hagyaték, amelynek gondozásában kiemelt szerepet játszott Takaró Mihály irodalomtörténész, valamint Hegyi Katalin, aki több éven keresztül dolgozta fel a hagyatékot.
Takaró Mihály az író életútjáról és az életmű összefüggéseiről szólva elmondta: "Wass Albert a 20. századi magyarság minden lehetséges léthelyzetét meg- és végigélte", hiszen az anyagországban született, majd 1920 után "határon túli magyarként", 1940 és 1944 között "visszatért magyarként" tartották számon, 1945-től státusza "hontalan menekültre", 1952-től haláláig pedig "emigránsra" változott. "Ez a titka és a magyarázata, hogy miért lehet az egyetemes magyarság írója" - mutatott rá.
Az író életútjából adódó állandó perspektívaváltásnak köszönhető, hogy Wass Albert írásművészete "páratlanul sokszínű", egyetlen közös eleme a magyarság szolgálata
- emelte ki az irodalomtörténész.
Jövő héttől a nagyközönség is láthatja a hagyaték egyes darabjait az Üzenet haza című, március 26-án nyíló kiállításon az OSZK-ban.
Az irodalomtörténész a kamarakiállítás anyagáról elmondta: az első tárlóban az írónak az Erdélyi Világszövetség társelnöki pozíciójához kapcsolódó dokumentumai láthatók, valamint Szeleczky Zita színésznővel folytatott levelezésének egy darabja.
A második tárlóban eredeti kézírásos és gépelt kéziratok kaptak helyet, a harmadik tárló pedig azt a Wass Albertet mutatja be, "akinek harca sohasem szűnt meg a magyarságért". Ebben a részben az író az erdélyi magyarság történetét feldolgozó, angol nyelven megjelent kiadványai szerepelnek néhány családi fotó mellett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 08. 17:00, szerda | Életmód
Minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt forgalomba márciusban
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban a valaha volt legtöbb tiszta és csendes gépjármű kapott zöld rendszámot
2026. Április 06. 14:00, hétfő | Életmód
Steinbach József: van bátorítás, igazi isteni bátorítás
A feltámadás örömüzenete az, hogy van bátorítás, nem is akármilyen bátorítás, isteni bátorítás - jelentette ki a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke húsvétvasárnapi igehirdetésén, Balatonalmádiban.
2026. Április 06. 13:00, hétfő | Életmód
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.
2026. Április 05. 12:00, vasárnap | Életmód
Megérkezett a magyar piacra a BAIC kínai autómárka
Megérkezett a magyar piacra a BAIC autómárka, a kínai autóipar egyik meghatározó szereplőjének modelljeit áprilisban kezdik forgalmazni Magyarországon

