Városlista
2026. július 22, szerda - Magdolna

Hírek

2017. Szeptember 14. 03:00, csütörtök | Helyi sport
Forrás: MKCSE

Marcaliban tehetjük meg az első lépést az NB I felé

Marcaliban tehetjük meg az első lépést az NB I felé

Vasárnap 17 órakor a Marcali VSZSE ellen megkezdődik az idei bajnokság a Mosonmagyaróvár számára. Az MKC az NB I/B Nyugati csoportjának első fordulójában idegenben szerepel.

Az edzőmeccsek ugyan jól sikerültek és biztató jeleket mutattak a lányok, ám az igazi erőpróba most következik számunkra. Sőt az is csak most fog látszani teljesen, hogyan is sikerült valójában a felkészülés.

Bognár Róbert az MKC vezetőedzője: „Nem volt egyszerű felkészülnünk erre a találkozóra, hiszen még nincs idei tapasztalatunk az ellenfelünkről. A tavalyi mérkőzéseket tudtuk videózni, de azóta természetesen a Marcali is átalakultak némileg. Az utolsó három edzésen, amennyire lehetett, speciálisan rájuk készültünk. Nálunk egyébként Tóth Melindán és a két korábbi sérült, Markovics Rebekán és Lozsi Ernán kívül mindenki bevethető.”

Ellenfelünk egyébként tavaly is az NB I/B-s bajnokságban szerepelt, ahol a szezon végén a 12. helyen végzett. Eredményeiket tekintve hat győztes, tizennyolc vesztes és két döntetlen meccs áll a nevük mellett. Akkori gólkirálynőjük, Szecsődi Laura Andrea (130 gól a bajnokság során) idén már nem segíti az egyesületet, ám ennek ellenére sem szabad senkit sem fél vállról venni.

Az MKC számára szomorúan végződött a tavalyi év, ugyanis kiestünk az első osztályból, ám vasárnap meg kell tenni az első lépést a visszajutás felé. A cél ugyanis egyértelmű. Kötelező a győzelem!

Hajrá MKC!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 22. 07:30, szerda | Belföld

Ellenállási nyilatkozatot tett közzé a Fidesz

2026. Július 22. 07:24, szerda | Belföld

Magyar Péter: várjuk az ügyészségi tájékoztatót a Fidesznél történt házkutatás ügyében

A Fidesz saját tájékoztatása szerint a mai napon házkutatást és lefoglalást hajtottak végre nyomozók Orbán Viktor pártjának szerverei kapcsán. Várjuk az ügyészségi tájékoztatót!

2026. Július 22. 07:17, szerda | Életmód

Több mint ötven hazai fürdő csatlakozik az Strandok éjszakájához szombaton

Tizenhetedik alkalommal szervezi meg a Magyar Fürdőszövetség a Strandok éjszakáját szombaton, a programsorozathoz idén ötvennégy fürdő csatlakozott az ország minden részéből.

2026. Július 22. 07:16, szerda | Sport

Kl-selejtező - Nagy arányú győzelmet aratott a Győr

A magyar bajnok Győr 6-2-re győzött a luxemburgi Atert Bissen vendégeként kedden a Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójában, így már az első felvonás során eldöntötte a továbbjutás kérdését.