Hírek
2018. December 28. 08:53, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Megállt a véradók számának csökkenése
Idén megállt a véradók számának öt éve tapasztalt csökkenése - közölték az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) vezetői csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatójukon.
Bayerné Matusovits Andrea, az OVSZ főigazgatója hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartják azok megszólítását, akik még nem adtak vért, és minél nagyobb arányban használják ki ezt a fajta segítségnyújtást, amire a nőknek évente négyszer, a férfiaknak pedig öt alkalommal van lehetőségük.
Nagy Sándor, a vérellátó szolgálat szakmai főigazgató-helyettese kifejtette, az év elején azt a célt tűzték ki, hogy felére csökkentsék a véradók öt éve tartó lemorzsolódását, ezt azonban sikerült jelentősen túlszárnyalniuk, az év vége előtt néhány nappal úgy tűnik ugyanis, hogy a 2017-esnél többen adnak majd vért.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár ugyanitt arra hívta fel a figyelmet, hogy sokak élete múlik az önkéntes véradáson.
A kabinet képviselője ezért minden véradónak köszönetet mondott, külön kiemelten azoknak, akik az ünnepi időszakban is vették a fáradtságot a segítségnyújtásra.
Az államtitkár minden felnőtt kor előtt álló fiatalnak azt kívánta, minél hamarabb éljék át, milyen érzés saját vérükkel is segíteni beteg társaikon.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 08:00, szerda | Belföld
Tarr Zoltánt és Tanács Zoltánt is miniszternek kérte fel Magyar Péter
2026. Április 29. 06:51, szerda | Belföld
Magyar Péter: bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt
Bizottság vizsgálja majd az 1988 és 2000 közötti privatizációt - jelentette be a leendő kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. Április 28. 16:00, kedd | Belföld
Meghalt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Hétfőn kora reggel elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója - erősítette meg a művész halálhírét Perger László, a Sebő-együttes tagja az MTI-nek.
