Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2013. Július 21. 11:22, vasárnap | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Megbotránkoztatást, riadalmat keltettek Mosonmagyaróváron

Megbotránkoztatást, riadalmat keltettek Mosonmagyaróváron

A mosonmagyaróvári kórház főbejáratánál ért véget az a szóváltás, mely néhány fiatal között az egyik helyi szórakozóhelyen kezdődött el.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra 2013. július 20-án érkezett bejelentés szerint a kórház főbejáratánál néhány fiatal férfi összeverekedett. A helyszínen a rendőrök egy 5 fős társaságot igazoltattak. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a nézeteltérés Z. János 23 éves és H. Géza 24 éves illetve N. Attila 37 éves és N. Zoltán 34 éves helyi lakosok, valamint J. Tamás 37 éves budapesti lakosok között már korábban egy helyi szórakozóhelyen kezdődött el. Ott a két fiatalember szóváltásba keveredett a másik három személlyel, melynek következménye kölcsönös tettlegesség lett. A verekedés során J. Tamás megsérült, később rosszul lett, ezért társaival a kórházba mentek, ahol rövidesen a másik két fiatal is megjelent. A találkozásnak újabb veszekedés lett a vége, majd a lökdösődés következtében a kórház bejáratának üvegfelülete is betört.

Az 5 személyt a rendőrök a helyszínen elfogták, ellenük csoportos garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon folytatják az eljárást.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.