Hírek
2015. Április 29. 13:55, szerda |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Megint a váltó tett keresztbe
![Megint a váltó tett keresztbe](/external/image_cache/7/9/2/79283f2eca9ed6d5a76b6b40bb1eb224.jpg)
Solid Racing Team – 21. Steelvent Miskolc Rallye, 2015. április 24-25.
Merencsics Árpád – Kapcsos Tamás, Suzuki Swift GTi
Eger után Miskolcon sem sikerült a pontvadászat a Merencsics Árpád-Kapcsos Tamás duónak. A Suzuki Swift GTi váltója ismét a rosszabbik arcát mutatta, s meggátolta, hogy a fiúk célba érjenek az április 24-25-ei, második bajnoki fordulón. Ráadásul a futamot úgy kellett feladniuk, hogy a 8. gyorsasági szakasz után már vezették a historic mezőny H1 kategóriáját.
Merencsics Árpád: Sajnos nem úgy alakult a miskolci versenyhétvégénk, ahogy terveztük: itt sem értünk végig… Nehezen indult számunkra a derbi, azt éreztem Tomin, hogy kissé dekoncentrált, ami hátráltatott bennünket az igazán gyors menetelésben, ráadásul néha abszolút magamra kellett hagyatkoznom vezetés közben. A 2. kör előtt megbeszéltük a problémákat, volt is egy kis javítás, s folyamatosan lépkedtünk előre – de az elsődleges cél akkor is az volt, hogy teljesítsük a kijelölt távot, pontokat szerezzünk. A 3. kör rajtjában is csak ez lebegett a szemem előtt, hogy csak guruljunk végig és érjünk be a célba – akkor jött a fekete leves…
Míg Egerben az egyik csapággyal volt a gond a váltóban, addig a múlt hétvégén valószínűleg az egyik fogaskerék fogazhatott le, és ettől felrobbant a váltó a Suzukiban. Elfolyt az olaj, ezért kénytelenek voltunk félreállni a 9. szakaszt követő etapon. Édesapámmal konzultáltam ezután, hogy tudjuk, hogy állunk a versenyben. Ő azt tanácsolta, hogy ha tudunk, menjünk tovább, mert akkor már vezettük a kategóriánkat – ráadásul úgy, hogy a historic mezőny legkisebb autója a miénk volt. Beindítottam tehát az autót, kapcsoltam egy sebességet, s azon nyomban megcsapta az orromat az égett szag, s láttam, hogy mögöttünk füst borít el mindent. Ekkor mondtam azt, hogy itt a vége a mi futamunknak.
Nagyon sajnálom, hogy most is ilyen szerencsétlenül alakultak a dolgaink, hiszen így rögtön két versenyt kellett nulláznunk. Most kicsit matekolunk a folytatást illetően, de az előzetes tervek szerint legközelebb Székesfehérváron állunk majd ismét rajthoz.
Kapcsos Tamás: Úgy érzem, elég jól sikerült feldolgoznunk a Miskolc környéki pályákat, ami azért is volt nagyon fontos, mert nemhogy én, de Árpi sem versenyzett még ezeken a szakaszokon. Nem mondom, komoly kihívást jelentett az összes, de közben nagy élvezetet is nyújtottak. A verseny napján sajnos ismét nem tudtam 100%-on teljesíteni, a fáradtság és a meleg igencsak megviselte a szervezetemet, dekoncentrált lettem. Komolyabb problémát ez nem okozott, s a 2. körre azért már jobban toppon voltam, de sajnos a 9. gyors végén jelentkező műszaki gond miatt ismét fel kellett adnunk a küzdelmeket. Ha nem fejezheti be egy versenyző az egyik futamot, az önmagában is elkeserítő, de ha mindez úgy következik be, hogy az élen állt, akkor halmozottan sajnálatos a dolog.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 27. 09:47, szombat | Sport
Szoboszlai góljával győzte le a Real Betist a Liverpool
Szoboszlai Dominik találatával a Liverpool FC labdarúgócsapata 1-0-ra nyert a Real Betis ellen a pénteken Pittsburghben rendezett felkészülési mérkőzésen.
2024. Július 26. 07:43, péntek | Sport
A Fehérvár hátrányból fordítva nyert Azerbajdzsánban
A Fehérvár hátrányból fordítva 2-1-re győzött csütörtökön az azeri Szumgajit vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
2024. Július 26. 07:41, péntek | Sport
Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál
A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.
2024. Július 26. 07:40, péntek | Sport
Kl-selejtező - Háromgólos előnnyel utazhat Ciprusra a Paks
A Paks háromgólos győzelmet aratott ciprusi vendége, az AEK Larnaca felett csütörtökön a labdarúgó Konferencia-liga selejtező második fordulójának első mérkőzésén.