Hírek
2017. Március 03. 04:00, péntek |
Helyi
Forrás: MTI
Megjelentek a 2016-os kompetenciamérés iskolai és tanulói adatai
Az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) elérhetőek a 2016. évi Országos kompetenciamérés iskolákra vonatkozó és tanulói adatai.
Az Oktatási Hivatal szerdai tájékoztatása szerint a telephelyi jelentésből minden érdeklődő sokoldalú képet kaphat az egyes iskolák jellemzőiről. Megismerheti az adott iskola, és annak osztályai teljesítményadatait, az iskolai munka fejlesztő hatását.
Megtudható az is, hogy az iskolába járó diákok szociokulturális hátterük szempontjából milyenek, és látható az is, hogy az ebből adódó hátrányokat az iskola mennyiben tudja kompenzálni. A tanulói jelentés azt tartalmazza, hogy a diák pontosan milyen feladatokat kapott, és azokat milyen eredményesen oldotta meg, mindezt ahhoz is viszonyítva, hogy a többi gyerek az adott feladatot milyen sikerrel teljesítette. Ugyanitt látható, hogy a diák teljesítménye az ország összes tanulója, az iskola tanulói, illetve az osztály tanulói teljesítményéhez viszonyítva milyen. A jelentés bemutatja, hogy az előző (két évvel az előtti) méréshez képest a gyerekek teljesítménye hogyan változott.
Az információkat a szülő a tanulói mérési azonosító felhasználásával ismerheti meg. A tanulói mérési azonosítót a mérésben részt vevő tanulók kézhez kapták, de a tanuló iskolája bármikor képes újra előállítani azt.
A 2016. évi Országos kompetenciamérés eredményeinek feldolgozása folytatódik. Az eredmények általános összefüggéseit elemző Országos jelentés megjelenésének jogszabályi határideje április 27-e.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

