Hírek
2014. Szeptember 15. 00:00, hétfő |
Helyi
Forrás: GYSEV
Megkezdődött a GYSEV Zrt. Hegyeshalom-Csorna-Porpác vonalának villamosítása
A fejlesztésnek köszönhetően újabb 87 kilométeres szakaszon épül ki a felsővezeték-hálózat, emellett a biztosítóberendezési távvezérlése is megvalósul.
A Csorna-Porpác szakaszon várhatóan idén decemberben, Hegyeshalom és Csorna között pedig 2015 nyarán zárulhatnak le a munkálatok.
A kivitelezési szerződés áprilisi aláírása után júniusban megtörtént a munkaterület átadása a kivitelezést végző konzorcium részére, amelynek OVIT Zrt. valamint a Dunántúli Kft. a tagjai. Ezzel elkezdődtek a fejlesztések, melynek során 87 km hosszú szakaszon épül ki a felsővezeték-hálózat és ezzel együtt megvalósul a biztosítóberendezési távvezérlés is. A Csorna-Porpác szakaszon folyó munkálatok várhatóan 2014 decemberéig tartanak. Ez folyamatos éjszakai munkavégzést jelent, melynek során a tervek szerint 2015 februárjában megindulhat a villamos vontatás.
A kivitelezési munkálatok során folyamatosan éjszakai vágányzár lesz érvényben, ez azonban az Intercity vonatok közlekedését nem befolyásolja. Az építési technológia miatt azonban elkerülhetetlen a teljes, vonatkizárásos vágányzár megtartása, ezért szeptember 28-a és október 18-a között a Csorna-Porpác vonalon szünetel majd a vasúti közlekedés. A vágányzár ideje alatt vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat az érintett szakaszon.
A fejlesztési projekt keretében azonban nem csak a felsővezeték-hálózat épül ki a Mosonszolnok-Csorna-Porpác vonalon. A munkálatok során átépítik a Répcelak 86-os főút és a vasútvonal találkozásánál található vasúti útátjárót, valamint felújítják Szil-Sopronnémeti állomást. A szakasz összes állomásán, ill. Pósfa és Hanságliget megállóhelyeken 55 cm magas peronok épülnek, az utazóközönség kényelmét emellett korszerű peronvilágítás és utasvárók is szolgálják majd.
A teljes vonalon a munkálatok várhatóan 2015. július 31-én fejeződnek be. Ez idő alatt a vonalon több mint 1600 felsővezeték tartó oszlopot építenek, új peronvilágítást létesítenek, 57 kitérőre váltófűtést, valamint 123 km hosszon optikai kábelt szerelnek, emellett 3000 db vasbeton aljat újra cserélnek a szakemberek.
A beruházás az Európai Unió támogatásával, a Kohéziós Alap társfinanszírozásában valósul meg, melynek összege mintegy 11,4 milliárd forint. A projektről bővebb információt a http://www.hegyeshalom-porpac.hu oldalon olvashatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

