Hírek
2013. Június 11. 20:41, kedd |
Helyi
Forrás: Katasztrófavédelem
Megtörtént a visszatelepítés
A rendkívüli árhullám levonulásával ma 14 órától a Győrújfaluról kitelepítettek ismét visszatérhetnek otthonaikba.
A győrújbaráti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola sportcsarnokában kialakított ideiglenes befogadóhelyről az ott elhelyezett 15 fő visszatelepítése szervezetten valósult meg a délután folyamán. A szállításukra biztosított autóbusz már 13.00 órától a helyszínen rendelkezésre állt, majd a felrakodást, felszállást követően 13 óra 45 perckor el is indult az utasaival, hogy mielőbb visszatérhessenek lakóhelyükre. A kitelepített személyeket Győrújbarát polgármestere is elkísérte. Az autóbusz rendőri felvezetéssel haladt Győrújfalura, csakúgy, mint a mentőszolgálat járműve, mellyel a településről a kitelepítés alkalmával kórházba szállított 3 fő visszatelepítése történt. A visszatelepítés során a járművet a rendőri kíséret mellett a Katasztrófavédelmi Mobil Szolgálat is kísérte. A visszatelepítésnél a Győr-Moson-Sopron Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a győri katasztrófavédelmi kirendeltség-vezető és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság állományából árvízi védekezési feladatokra megyénkbe vezényelt további 2 fő is jelen volt.


A visszatelepítés alkalmával az autóbusz és a mentő Győrújfalu település polgármesteri hivatalához szállította utasait. A visszatelepített személyek regisztrációja a polgármesteri hivatalnál megtörtént, majd ezt követően lehetőségük nyílt otthonaikba távozni.

Az árvízi védekezésben, valamint a kitelepítésben és visszatelepítésben részt vett szervek, szervezetek vezetői a helyszínen tájékoztatást adtak a sajtó képviselői részére az általuk végrehajtott feladatokról.

Győrújfalu településen utcafelelősök kerültek kinevezésre, akik rendőri kísérettel járják az utcákat, így regisztrálják a spontán visszatelepülőket is. Aki lakóhelyére visszatérve bármi gyanúsat, vagy bűncselekményre utaló nyomot vél felfedezni, az az utcafelelősök és a rendőrök részére jelezheti észrevételeit.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

