Városlista
2026. június 10, szerda - Margit

Hírek

2021. Június 10. 13:20, csütörtök | Helyi

Megújult a református templom

Megújult a református templom

Két évvel ezelőtt kezdték a munkálatokat, melynek során bővítették a templomot, liftet szereltek be, orgonát építettek és a gyülekezeti terem, valamint a parókia is megújult.

A templom ékét adja az az 1000 sípból álló orgona, melyet erdélyi szakemberek készítettek. Eddig nem volt orgona a templomban, tavaly augusztusban az úrvacsora osztás alkalmával szólalt meg először a hangszer, a gyülekezet nagy örömére. Bővítésen és korszerűsítésen esett át a református templom, visszakerült a helyére a felújított szószék, a mózes székek és az úr asztala, valamint a liftet is beépítették, mely a mozgáskorlátozottaknak nyújt nagy segítséget a templomba jutáshoz. Az asztalos munkák és a gyengeáram beépítése azonban még hátra van a korszerűsítésből.

A tervek szerint kamerákat is felszerelnek, így rögzíteni tudják majd az istentiszteleteket. A parókia is szinte teljesen teljesen elkészült. A falakig visszabontották az épületet, a fafödémet betonfödémre cserélték és kicserélték a tetőszerkezetet is, így el tudták különíteni a lelkészi lakást a hivatali területtől.

Két beállásos garázst is kialakítottak, letérkövezték a területet a parókia és a templom között, így a mozgáskorlátozottak is be tudnak állni autóval és a lift segítségével sokkal egyszerűbben juthatnak be a templomba. A tervek szerint karácsonyra fog elkészülni a kibővített részre a bútorzat.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi

Csajok Miniben…, de nem úgy!

Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.

2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi

Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer

Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.

2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi

Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól

Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.

2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi

Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben

Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.