Hírek
2014. November 13. 11:53, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Megváltozott a csehek étlapja az 1989-es rendszerváltozás óta
![Megváltozott a csehek étlapja az 1989-es rendszerváltozás óta](/external/image_cache/7/3/0/730b3a953527af2a4cc809c976610a32.jpg)
Megváltozott a cseh lakosság étrendje az 1989-es rendszerváltozás óta.
Kevesebb húst, kenyeret és burgonyát, viszont több zöldséget, rizst, fehér péksüteményt és édességet fogyasztanak. Több alkoholt és üdítőt isznak, mint 1989 előtt - derül ki abból a kimutatásból, amelyet a Cseh Statisztikai Hivatal a bársonyos forradalom 25. évfordulója alkalmából hozott nyilvánosságra.
Bár a megváltozott étrend a kimutatás szerint egészségesebbnek tűnik, mint a korábbi, a csehek - elsősorban a gyermekek - körében egyre gyakoribb az elhízás. Szakértői vélemények szerint ez alapvetően a korábbinál jóval kevesebb mozgás, sportolás következménye.
Míg 1989 előtt évi 97 kilogrammal történelmi csúcsponton volt a húsfogyasztás, azóta folyamatosan csökken és 2012-ben minden cseh állampolgár átlagban 77,4 kilogramm húst fogyasztott el. Nagyon esett - 30 kilogrammról 8 kilogrammra - a marhahús fogyasztása, szakértők szerint elsősorban az ára miatt. Ugyanakkor a csirkehús fogyasztás megduplázódott. A lakosság körében továbbra is a sertéshús a legkeresettebb, évi 40 kilogrammal.
Nagyon visszaesett a tej- és a tojásfogyasztás, míg a tejtermékeké emelkedett. A vaj- és a zsírfogyasztás majdnem ötven százalékos visszaesése, valamint a növényi eredetű zsiradékok nagyobb mértékű fogyasztása következtében csökkent a szív- és érrendszeri megbetegedések száma Csehországban - mutatott rá Pavel Suchánek táplálkozási szakértő a televízióban.
Össztársadalmi gonddá nőtte ki magát a gyermekek elhízása. Míg korábban az elhízott hétéves gyermekek aránya 1,6-1,8 százalék között mozgott, jelenleg ez az arány meghaladja a hét százalékot. Egészségügyi szakértők szerint ez az egyre mozgásszegényebb életmód mellett részben annak is következménye, hogy a gyerekek körében nagyon megnőtt a tésztafélék és a különféle hamburgerek fogyasztása.
Nagyot változott a gyümölcsfogyasztás, elsősorban annak összetétele. Míg a rendszerváltás előtt átlagban 70 kilogramm gyümölcsöt fogyasztottak a csehek személyenként, manapság 75 kilogrammot, miközben a déli gyümölcsök fogyasztása majdnem megduplázódott, 16 kilogrammról 29 kilogrammra nőtt. Mérsékelten - 78 kilogrammra - nőtt a zöldségfogyasztás is.
A sörfogyasztás csekély mértékben - a fejenkénti 151 literről 148,5 literre - mérséklődött, viszont megugrott az alkoholmentes üdítők fogyasztása - 108,5 literről 278 literre. Megnőtt a borfogyasztás és a tömény italok fogyasztása is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 20. 07:18, szombat | Életmód
Együtt kel fel a Hold és a Szaturnusz július 24-én este
Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton
2024. Július 20. 07:13, szombat | Életmód
Megnyílt a 33. Művészetek Völgye
A Művészetek Völgye a magyar fesztiválszezon rangidős és abszolút élvonalbeli tagja - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Kapolcson, a 33. alkalommal megtartott összművészeti rendezvény megnyitóján.
2024. Július 18. 07:53, csütörtök | Életmód
Kékszalag - Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. nagydíjra
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára
2024. Július 18. 07:46, csütörtök | Életmód
Már mintegy 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata
Már csaknem 2000 embernek nyújtott segítséget a vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálata - közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.