Szűk irodájában, a mennyezetig érő síküveg mögötti íróasztalánál ült azon a napon. Az afgán főváros katonai-diplomáciai negyedének központjában lévő autókölcsönző üzlet előtt akkor is az ismerős gyerekek játszottak az utcán. Ott volt a 15 éves, mindig színpompás tunikát viselő Khorsid, a gördeszka-fenomén, aki gyakran álmodozott arról, hogy egyszer női világbajnok lesz ebben a sportban.
Vele volt 11 éves húga, Parvana, akinek álmai még csodásabbak voltak: orvos akart lenni. Valahol a közelben mászkált gyönyörű szemű hétéves kishúguk, Murszal, aki már elég jól beszél angolul ahhoz, hogy egy-egy dollárt kicsaljon az arra járó amerikai katonáktól: "Just one dollar, mister". Barátaik is ott cikáztak: a 17 éves Navab, a 16 éves Mohamed Esza, a 15 éves Eliasz és a 17 éves Naval, mind a gördeszka művészei.
Ez az ő birodalmuk volt, ide jöttek minden nap iskola után sálakkal csencselni, rágógumit csenni és főleg koldulni. Ott voltak szeptember 8-án is, azon az ünnepnapon, amelyen egy a tálibok elleni harcban elesett hősre emlékeznek Afganisztánban.
Farhad lelki szemei előtt ismét megjelenik az idegen, aki azon a napon pontosan 11.30-kor hátizsákkal a hátán belépett az üzletbe. Tizenöt-tizenhat éves lehetett. A gyerekek körülzsongták, kíváncsian, hogy ki lehet, mit hozott. Ebben a pillanatban felrobbant a hátizsák.
Farhad a földön találta magát, csengett a füle. Több sebből vérzett, de nem sebesült meg komolyan. Gyorsan imában mondott köszönetet annak az ügynöknek, aki rávette arra, hogy az ablakok belsejét olyan filmréteggel vonja be, amely megakadályozza, hogy az üveg halálos lándzsákká hasadjon egy robbantásnál. "Ha nem fogadom meg a tanácsát, már nem élek" - elevenítette fel érzéseit a The New York Times riporterének a dráma helyszínén.

A bombamerényletek áldozatainak 38 százaléka gyermek

A szeptember 8-i robbantás volt 2012-ben az 55. öngyilkos merénylet Afganisztánban, de továbbiak is követték. A detonáció hét embert, köztük négy gyereket ölt meg, több személyt megsebesített. Eliasz, aki elég messze volt ahhoz, hogy életben maradjon, sebesülten hevert a földön. Körültekintve a vérrel és holttestekkel borított utcán, Farhad hirtelen ráébredt: "Senki nem maradt életben a legjobb barátaim közül. Magamra maradtam".
A vakon ölő öngyilkos merénylőnek ezúttal is voltak gyerek áldozatai. A rendőrségi és katonai célpontok mind hatékonyabban védekeznek az önrobbantó felkelők merényletei ellen, így azok mind több járókelőt, polgári személyt és gyereket ölnek meg. Afganisztán egyike azoknak az országoknak, ahol a leggyorsabban nő a lakosság, minden köztéren nyüzsögnek a gyerekek. Emberjogi aktivisták szerint az év első nyolc hónapjában 865 polgári személy halt meg vagy sebesült meg bombamerényletekben, 38 százalékuk gyerek volt.
A 24 éves Farhad nem emlékszik a robbanás pillanatára. Az Ariana úton lévő üzletének padlóján feküdt és nem értette, hogyan maradhatott életben. A merénylő alig néhány lépésre volt tőle. "A padlón mindenfelé kezek, lábak, húsdarabok szóródtak szét" - emlékezett vissza a rettenetes látványra.
A robbanás pillanatában Latifullah, az autókölcsönző tulajdonosa a fémkapunál állt: ő is meghalt. Özvegye, három gyermekének anyja zokogott. "A mi társadalmunkban egy nő nagyon nehezen kap munkát. Az a nő, akinek nincs férje vagy fiútestvére, halott" - mondta Farhad.

"Lesátorozok gyermekeim sírjánál és ott is maradok"

Az áldozatok többségén már nem lehetett segíteni. A rendőrök megtisztították az utcát és két különböző kórházba szállították a szétszórt testdarabokat. A tálibok közleményt adtak ki, amelyben azt állították, hogy az amerikai CIA egyik titkos irodáját célozták meg és tagadták, hogy a merénylő fiatalkorú lett volna. De Farhad kis üzletén kívül csak Latifullah háza volt a közelben. Kihallatszott az özvegy sikoltozása: kétségbeesésében azt ismételgette, hogy +Halál Amerikára+. Napokba telt, amíg sikerült megállapítani, kik az áldozatok.
A kis Murszal életben maradt, és zokogva kereste Khorsidot, aki a Skateistan nevű segélyszervezet önkénteseként tanította az autókölcsönző közelében görkorcsolyázni a társait: a program célja az volt, hogy az utcáról az iskolába csábítsa az utcagyerekeket. A lány holttestére a Skateistan egyik önkéntese talált rá egy sebészet hullaházában, ő értesítette a lány édesanyját, Bibi Havit. A család a legszegényebbek közül való, egy meredély tetején áll villany-, víz- és csatornázás nélküli háza. Bibi Havának hat lánya és két fia született, de annyiban különleges a helyzete, hogy a rendőrség tagja, és a fővárostól távolabb dolgozik. Férje, mondja tényszerűen, heroinfüggő.
Gyerekei, akik reggeltől estig az utcán csellengtek, Khorsid görkorcsolyázásával és a többiek kéregetésével több pénzt hoztak össze, mint ő. Büszke volt rájuk: Khorsid röplabdában és karatéban is jeleskedett, és Parvana is jól tanult. Keresetük segített abban, hogy házat építhettek. Játszóterük a nemzetközi erők szállása közelében Kabul legbiztonságosabb helyének tűnt. "Ki gondolta volna, hogy a három koporsó éppen onnan fog érkezni?" - sóhajtott fel Bibi Hava.
Khorsidé volt az első. A név napot jelent, őt még aznap eltemették. Parvana - a név jelentése: pillangó - egy másik kórház hullaházából került elő Hava asszony 22 éves vejének holttestével együtt: őt másnap tették a sírba. A temetésen Bibi Hava némán állt, az apa sírt. "Lesátorozok gyermekeim sírjánál és ott is maradok" - mondta a férfi az amerikai lap tudósítójának.