Hírek
2013. Január 15. 14:12, kedd |
Helyi
Forrás: Oxygen Media
Mezőgazdasági Roadshow
Több százan vettek részt az Együtt a génmódosítás-mentes mezőgazdaságért! című rendezvénysorozaton.
A Vidékfejlesztési Minisztérium által szervezett program az ország nyolc nagy városába – többek között Mosonmagyaróvárra is eljutott. A rendezvényeken a tudomány, a civil szféra és a hatóság képviselői tartottak előadásokat, ami számos gazdálkodót vonzott. A Road Show lehetőséget biztosított arra, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium megismerje az érdeklődők génmódosítás mentes növénytermesztéssel kapcsolatos álláspontját, esetleges problémáit, felmerülő kérdéseit, és hogy ezekre megfelelő megoldások és válaszok szülessenek. A konstruktív szakmai, tudományos viták mellett a gazdálkodók, diákok, egyetemi oktatók és a hatóság is új élményekkel gazdagodott, valamint új tapasztalatokat szerzett.
Több alkalommal előremutató eszmecsere alakult ki a GMO-k társadalmi, gazdasági, környezeti és mezőgazdasági vonatkozásairól, a hagyományos és GM növények együtt termesztésével kapcsolatos elvi és gyakorlati kérdésekről, valamint a GM növények jövőjéről.
A géntechnológia a mai napig heves viták középpontjában áll. Sokak szerint kulcsszerepe lehet az emberiség XXI. századi gazdasági fejlődésében. Vívmányai felhasználhatók akár a növénytermesztésben, akár az állattenyésztésben, az orvoslásban, a környezetvédelemben. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül az a tény, hogy az élő szervezetek genetikai módosítása visszafordíthatatlan, az újonnan létrehozott GMO számos veszélyt hordozhat magában. A GMO-k komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek, a környezetbe kibocsátott genetikailag módosított szervezetek veszélyeztethetik a biológiai sokféleséget, megbonthatják az ökológiai egyensúlyt, veszélyeztethetik élővizeink, a levegő és az élelem tisztaságát. Másrészt maga a technológia is számos gazdasági, társadalmi problémát vet fel, valamint a géntechnológia olyan kockázatokat is rejthet magában, amelyeket jelenlegi tudásunkkal felbecsülni sem tudunk.
A felsorolt lehetséges veszélyeket figyelembe véve az emberek és a háziállatok egészsége, védelme, a környezet és az egész élővilág megőrzése érdekében maximálisan törekedni kell az elővigyázatosság elvének alkalmazására, a folyamatok nyomon követésére, és a várható hatások, kockázatok pontos felmérésére, becslésre. Azaz továbbra is fenn kell tartani hazánk GMO-mentes mezőgazdaságát, amelyet a új Alaptörvény is egyértelműen megfogalmaz, gondolva nem csak a jövő nemzedékekre, az egészség és a környezet biztonságára, hanem a GM-mentes státuszunkból fakadó és fokozatosan növekvő piaci versenyelőnyünkre is, s ebből fakadó gazdasági érdekeinkre.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 09. 09:00, csütörtök | Külföld
Iráni konfliktus - Donald Trump 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra
Donald Trump amerikai elnök azonnali hatállyal 50 százalékos büntetővámot jelentett be az Iránnak fegyvereket szállító országokra szerdán, miközben vám- és szankciókönnyítést ígért Irán számára.
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Kétgólos hátrányban Szoboszlaiék és a Barcelona is
2026. Április 09. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - A Kielce búcsúztatásával negyeddöntős a Szeged
A Szeged negyeddöntőbe jutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, mivel a rájátszás első fordulójának 26-23-ra megnyert első mérkőzését követően a szerdai visszavágón 32-32-es döntetlent játszott a lengyel Kielce otthonában.

