Hírek
2024. Április 10. 07:35, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Milák parádés idővel tért vissza
Milák Kristóf egy év kihagyást követően kiváló eredménnyel tért vissza, a Duna Arénában zajló országos bajnokság keddi nyitónapján ugyanis nagyszerű idővel nyerte a 100 méter gyorsot, a másik nagy visszatérő, Hosszú Katinka pedig bronzérmet nyert 200 vegyesen, de az ideje még messze van az olimpiai szinttől.
A két olimpiai bajnok közül elsőként Hosszú volt érdekelt a 200 méter vegyes döntőjében. A 2016-ban Rióban háromszoros aranyérmes klasszis délelőtt a legjobb idővel (2:16.58) zárt az előfutamban, a fináléban azonban csak negyedik lett - a magyar bajnoki összesítésben harmadikként zárt az olimpiai induló Sebestyén Dalma és Kapás Boglárka mögött. A 34 esztendős klasszis 2:15.50 perces idővel ért célba, amely négy másodpercre van az olimpiai szinttől (2:11.47).
"Ez most egy új kezdet, igazából csak néhány hónapot tudtam készülni, itt a végén bizony látszott is, hogy szükségem van még azért némi időre. Továbbra is azért harcolok majd, hogy valamelyik számban sikerüljön teljesítenem az olimpiai szintet" - nyilatkozta a vegyes zónában Hosszú, aki már édesanyaként ugrott medencébe.
A 24 esztendős Milák - aki ezt megelőzően legutóbb egy évvel ezelőtt, a kaposvári ob-n versenyezett - 100 méter gyorson elsőként várta a finálét (49.02), amelyre már megborotválkozott. A szám országos csúcstartója kilőtt a rajt után, majd egy testhossz előnnyel fordult és a hajrában ugyan megszorongatták, de végül győzött, mivel ezúttal is maga mögött tudta tartani a szám történetének egyetlen magyar világbajnoki dobogósát, a februárban Dohában bronzérmes Németh Nándort. Milák végül az olimpiai szinttől (48.34) mindössze négy száddal maradt el.
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok világcsúcstartó akárcsak délelőtt, ezúttal sem nyilatkozott a sajtónak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 19. 10:00, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Szoboszlai góllal járult hozzá a Liverpool továbbjutásához
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a Liverpool FC hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Galatasarayt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai visszavágóján, ezzel továbbjutott.
2026. Március 19. 08:00, csütörtök | Sport
Európa-liga - Négygólos bragai vereséggel búcsúzott a Ferencváros
A Ferencváros labdarúgócsapata 4-0-s vereséget szenvedett szerdán a Braga vendégeként az Európa-liga nyolcaddöntőjének visszavágóján, így 4-2-es összesítéssel elveszítette a párharcot és nem jutott a legjobb nyolc közé.
2026. Március 19. 07:30, csütörtök | Sport
Csalás - Értesítés közlekedési bírságról üzenetben
Bedőlt neki? Nem kellett volna, a rendőrség nem így kommunikál!
2026. Március 18. 15:00, szerda | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Az újonc Szűcs Tamás debreceni csapattársainak is megköszönte a meghívót
Szűcs Tamás, a Debreceni VSC 21 éves középpályása a csapattársainak is megköszönte, hogy először kapott meghívót a magyar labdarúgó-válogatott keretébe.

