Hírek
2011. Március 30. 10:26, szerda |
Helyi
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Milyen pozitív és negatív hatásai vannak a közösségi oldalaknak?
Mára a közösségi oldalak a modern élet elkerülhetetlen velejárói lettek, különösen a fiatalok és a gyerekek számára. Számos szakember foglalkozott már azzal, hogy az új média milyen hatással van a mentális fejlődésre - a legújabb je
Ezeken az oldalakon a fiatalok több mint fele naponta legalább egyszer megfordul, sőt egynegyedük naponta akár tízszer vagy többször is bejelentkezik. Éppen ezért kutatók fontosnak tartották, hogy alaposan megvizsgálják, milyen hatással vannak a közösségi portálok a gyerekek és a tinik fejlődésére.
A közösségi oldalak nagy része jó hatással van a gyerekekre, akik manapság itt szocializálódnak és építik ki kapcsolataikat. Számukra kinyíltak a szociális terek és az idő is, és már nincsenek olyan korlátok közé szorítva, mint a szüleik. Ez azonban rengeteg veszélyt is rejt magában.
A legnagyobb gond, hogy a szülők nem figyelnek oda arra, hogy mit csinál a gyerek az interneten, holott az online létnek is megvannak a maga szabályai, amiket meg kellene tanítani a fiatalabbaknak. A kapcsolatépítésen túl ugyanis könnyen negatív hatások is érhetik őket, amelyektől csakis gondos odafigyeléssel óvhatjuk meg a kisebbeket - mondják a szakemberek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 11. 17:00, szombat | Belföld
NAV: április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. Április 11. 15:00, szombat | Belföld
Budapesti repülőjáratokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér honlapján.
2026. Április 11. 13:00, szombat | Életmód
A Heim Pál gyermekkórház 250 millió forintot kap zajszigetelésre a Budapest Airporttól
Kétszázötven millió forintot adományozott a Budapest Airport (BA) a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek, a támogatással a repülőgépek okozta zajhatások mérsékléséhez kívánnak hozzájárulni.

