Október közepén mutatták be első köteteiket, szám szerint egy tucatot. A pályamódosítás okai mellett életfelfogásról, piacról és képregényről is beszélgettünk vele győri irodájában ( Berkó-Horváth Gergely, az MTI tudósítója)

- Tíz éve még azt mondta egy szakmabeli: pártot és kiadót Budapestre kell bejegyeztetni, különben hajítófát sem ér a dolog. Ebben is változott a világ?
- Igencsak. Én például - számtalan győri kötődéssel bíró mosonmagyaróvári gyerekként - Törökbálintról járok be ide dolgozni, de van olyan munkatárs, aki Tapolcán, más Szentendrén él. A mai technika mellett remekül kezelhető ez a helyzet. Úgyhogy a székhelynek ma már jellemzően csak érzelmi jelentősége van.
- A home office kontra alkotóműhely ellentét el sem érte önöket?
- A munkaigényes fázisoknál - ilyen a kiadvány-válogatás, a tervezés - gyakrabban kell összeülnünk. Most állítjuk össze a 2012-es kínálatot, ami intenzívebb győri jelenlétet kíván mindannyiunktól. Így heti egy-két napot együtt töltünk.
- Azt azért ne tagadjuk: a szerkesztés ízlésterror. Mennyire szabja meg a kiadó irányvonalát, hogy mit gondol a világról a tulajdonos, jelesül ön?
- Ez az én kiadóm. Ha Kiss Pistáé volna, az ő értékrendjét közvetítené. Szép, közérthető, felemelő könyveket akarok megjelentetni. Ezért is kap helyet majd szerzőink között számos erdélyi író, például Gaál Mózes. Szerintem ma a magyar nyelvet Erdélyben beszélik a legszebben. Jó néhány lecsupaszított kortárs szöveggel nemigen tudok, tudunk mit kezdeni.
- Visszatérve a kérdésre: ki mondja ki, hogy igen vagy nem?
- Nem vagyunk egyszemélyes kiadó, de ami engem nem érint meg belül, azt nem adom ki. Azt vallom, hogy ha az írás felemeli a szerző lelkét és az enyémet is, akkor már a falakon belülre került. Innentől már közös a feladat: mindent meg kell tennünk azért, hogy a kötet sikeres legyen. Nálunk promóció nélkül nem marad semmi, ez a szerzőinkről való gondoskodás egyik eleme. Még akkor is, ha a szerző - mint Adelbert von Chamisso - kétszáz éve halott, magyarul pedig nyolcvan éve nem adták ki kötetét.
- Ez, gondolom, a márkaépítés része is.
- Én itt egy brandet építek, akárcsak egykor a húsiparban. Mert mit sugallt a Ferenc József-es Kaiser logó? Eleganciát, rendet, kiszámíthatóságot, minőséget és egy olyan kor emlékét, amikor Magyarország ismét európai középhatalommá emelkedett. Ha úgy nézzük: a könyv és a szalámi között biztosan nincs különbség abban, hogy ha jót csinálunk és azt elfogadható áron adjuk, az emberek előbb-utóbb rákapnak. Sokat elmond rólunk az emblémánk: a földön álló, de agancsát a csillagos égig emelő, visszaforduló szarvas. Negyvenkilenc évesen, letisztult világképpel pedig büszkén vállalom, hogy mi elfogadhatatlan számomra az elmúlt húsz esztendőben: a rendetlenség, a szabadosság. A csapatot pedig úgy válogattam össze, hogy az esetleges nézetkülönbségek se szüljenek belső feszültséget.
- Ezek után meglepődünk-e majd, azaz jelennek-e meg saját írásai a Tarandusnál?
- Ez még nem következne abból, hogy enyém a cég. De nem vagyok híve annak, hogy valaki a saját kiadóját írja tele. Ugyanúgy visszásnak tartanám ezt, mint a szerzők által finanszírozott kiadásokat vagy a bizományos terjesztést. Azt azonban nem zárom ki, hogy a korábban megjelent írásaimat szedjük egyszer majd kötetbe.
- Szónoki a kérdés: akinek van elég pénz, miért ne vehetne magának egy kis nyilvánosságot? Lépjünk vissza a századelő nagypolgári mecénásainak világába?
- Ez is egy megoldás, de nem kis számban akadnak olyan irodalmi folyóiratok, amelyeknek bárki elküldheti zsengéit, ott pedig avatott ítészek mondanak róla véleményt: szépírás, amit művel, vagy kontármunka. S ha jót írt, végül kiadják. Azt gondolom ugyan, hogy e téren is jelen vannak még a múlt árnyai, de azért mindinkább érvényesül a "virágozzék ezer virág" gyakorlata.
- Szapulhatjuk a bizományos terjesztést, de tenni ellene nemigen lehet.
- Viszont ez a módszer a kívánatosnál is sokkal szélesebbre tárja a kapukat, hiszen a terjesztőnek nem származik kára abból, ha kínálata jelentős hányada a kutyát sem érdekli. Amíg nem sért semmilyen törvényt, Magyarországon ma bármi a könyvesbolti polcokra kerülhet, legyen ócska vagy talmi, szemantikai szörnyszülött vagy helyesírási hibahalmaz. Ugyanígy agyrémnek tartom, ahogyan összefonódtak a kiadók és a terjesztők. Ebben a párosban ugyanis minden lényeges kérdésben a terjesztőké a döntő szó.
- Ha ennyire rossz a véleménye a könyvesekről, miért állt közéjük, mint a 100 leggazdagabb magyar egyike?
- Semmiképpen nem rossz a véleményem a könyves szakemberekről! Nagyon sokat dolgoznak itt irodalom- és műveltségszeretetből. De egyre több a profitéhes haramia. Egyébként gyerekkorom óta érdekelt az irodalom és a történelem, aztán úgy alakult, hogy agrármérnök lettem, akárcsak apám és az ő nagybátyja is. Tizenhárom esztendőn át versenyszerűen lovagoltam, ami a Kádár-rendszerben amolyan úri passziónak számított. Közben írogattam, egészen addig, amíg diplomásként ki nem kerültem Ausztriába. Következett a cégindítás, majd a -működtetés kora. A húsiparban sem adtam el olyasmit, ami nekem nem ízlett. Az azonban, hogy a nagyközönség még nem kapott rá, nem jelenti azt, hogy valami rossz.
- Mik ma önöknél a könyvprioritások?
- A tizenkét már bemutatott könyvünkből három kötet a kiemelt: egy ifjúsági regény, egy összeesküvős ezoterikus és egy történelmi képregény, amely a II. magyar hadsereg doni apokalipszisét dolgozza fel. Mondja meg, kit ne érdekelne, mi történt a nagyapjával?

folytatás köv.