Hírek
2013. November 27. 10:35, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Mini Transat - Méder Áron feladta és kikötött Marokkóban
![Mini Transat - Méder Áron feladta és kikötött Marokkóban](/external/image_cache/2/d/a/2da888d78e5552acbf4ec9881708b4f5.jpg)
Árboctörés miatt feladta a Mini Transat szóló vitorlásversenyt Méder Áron, a mezőny egyetlen magyar tagja.
A 34 éves hajós szerdán az M1 Ma reggel című műsorának telefonon nyilatkozva elmondta, hogy nagy nehezen eljutott Marokkóig, és már ki is kötött Észak-Afrikában.
"A 11 méteres árbocból egy hirtelen szélerősödés miatt letört a felső 8,5 méter. Mintegy 200 mérföldet kellett megtennem a partig, sokszor csak sodródtam, az volt a fontos, hogy eljussak Marokkóba, és ne hagyjam el a hajót" - mondta a magyar vitorlázó, akit végül Safi kikötőjébe vontatott be egy mentőhajó.
Az Atlanti-óceánt átszelő, 36. alkalommal kiírt viadal résztvevői eredetileg október 13-án keltek volna útra, ám a közelgő vihar miatt a szervezők a halasztás mellett döntöttek. A franciaországi rajtra 16 nappal később került sor, de a rossz időjárás miatt végül az első szakaszt törölték, s úgy döntöttek, hogy egyetlen etapot rendeznek meg, a spanyolországi Sadából a Karib-szigetekig. Ennek a rajtja november 13-án volt, s a 76 hajósra mintegy 7800 kilométer megtétele várt.
A Mini Transat során tilos mindennemű kommunikáció a parttal, az indulók nem használhatnak digitális térképet, laptopot, telefont vagy egyéb műholdas, modern kommunikációs eszközt. A navigációhoz iránytűt, kézi GPS-t és papírtérképeket használnak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 23. 08:19, kedd | Sport
Az MLSZ szerint közel 80 százalékkal csökkentek a súlyos játékvezetői hibák az NB1-ben
Hanacsek Attila, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői bizottságának elnöke szerint közel nyolcvan százalékkal csökkent a súlyos bírói hibák száma az OTP Bank Ligában.
2024. Július 23. 08:15, kedd | Sport
Konferencia-liga - Meccs nélkül jutott tovább a Puskás Akadémia
A Puskás Akadémia FC mérkőzés nélkül jutott tovább a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából, mert ellenfelét, az ukrán SC Dnyipro-1 csapatát kizárta az európai szövetség (UEFA).
2024. Július 23. 08:12, kedd | Sport
A Ferencváros új edzője energikus futballt vár
Pascal Jansen vezetőedző energikus futballt vár kedden a Ferencváros labdarúgócsapatától a The New Saints elleni Bajnokok Ligája-selejtezőben.