Hírek
2019. Augusztus 07. 14:29, szerda |
Helyi
Forrás: MKC
MKC: a VB-házigazda Japán ellen
Új idényhez, új mezek: az MKC csinos játékosai, fehér, világoskék és fekete adidas mezben játszanak majd idén az NB I-ben.
A héten sorra kerülő székesfehérvári női kézilabda négyes torna első mérkőzésén Japán lesz a Motherson-Mosonmagyaróvár ellenfele.
Szerdán 17 órakor, Dél-Korea után ismét egy ázsiai válogatottal játszik felkészülési találkozót az MKC. A november 30. és december 15. között megrendezésre kerülő női kézilabda világbajnokság házigazdájával mérkőzik meg tehát a mosonmagyaróvári együttes.
A Japán válogatott minden alkalmat megragad arra, hogy találkozzon európai ellenfelekkel, mert áttörést remélnek a sportágban, a hazai rendezésű világversenytől. Továbbjutást remélnek a csoportjukból, és ez nem is tűnik lehetetlennek az Oroszország, Svédország, Japán, Kína, Argentína és Kongói DK hatosból. Szeretnék megelőzni a Dél – Korai válogatott, amely egyelőre egyeduralkodónak számít az ázsiai földrészen. Japán női válogatottjának ugyanis eddig csak egyetlen Olimpiára sikerült kijutnia és az 1976- ban, tehát elég régen volt. A 2017-es világbajnokságon a 16. helyen végeztek és ennél most, hazai környezetben mindenképpen jobb helyezést akarnak elérni.
2019. március 24. -én egyébként a magyar válogatott ellen is játszottak egy gyakorló találkozót, amelyen 13 gólos hazai siker született. Ez volt az a találkozó, ahol Kopecz Barbara személyében, MKC-játékos is szerepelt a magyar válogatottban. A japánok szövetségi kapitánya, Ulrik Kirkely azonban elmondta, hogy a japán bajnokcsapat, a Hokkoku Bank játékosai akkor nem játszottak és arra a néhány kézilabdázójára sem számíthatott, akik Európában szerepelnek. A dán származású szakember most viszont szinte a teljes keretére számíthat, így vélhetően egy erősebb japán együttes szerepel majd a négyes tornán, ahol az Alba és az Érd csapata szerepel még.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

