Hírek
2018. Március 07. 08:30, szerda |
Helyi
Forrás: mkcse.hu
MKC csapatbusz: az összefogás és az együttműködés jelképe
A képen látható vadonatúj autóbusszal fog a jövőben mérkőzéseire utazni az EU-FIRE Mosonmagyaróvár.
A klub ugyanis TAO-s és önkormányzati pénz segítségével megvásárolhatott egy holland gyártmányú járművet, amelyet kedd délután adtak át az UFM Aréna előtt.
Horváth Cs. Attila, az MKC elnöke: „Egy ötvenszemélyes, VDL típusú busszal lettünk gazdagabbak, amelyre már nagy szüksége volt az egyesületnek. A klub a kézilabda szövetség pályázatán nyerte el ezt a lehetőséget. Ugyanakkor azt is tudtunk, hogy ez az összeg, a busz kilencvenmilliós árának, csak a kétharmadát teszi ki. Az önrészt még elő kellett teremteni, amelyhez az önkormányzattól kaptunk segítséget, az üzemeltetésében pedig a Mágia Tours-tól. Remélhetőleg ezzel a busszal az egész országot bejárjuk, így a város hírnevét visszük mindenfele.”
Az Eindhovenből érkezett jármű kulcsát a város polgármestere, Dr. Árvay István adta át a klub elnökének és az első osztályú csapat kapitányának, Tilinger Tamarának.
Dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere: „Bár most egy örömteli pillanat miatt gyűltünk össze, azt mindenki tudja, hogy néhány hónappal ezelőtt a mosonmagyaróvári kézilabdázás elég nehéz helyzetben volt. A csapat kiesett az első osztályból, a klub anyagilag is gondokkal küzdött és teljesen átalakult a vezetés is. Én most ebben az új buszban egy olyan jelképet látok, amely azt mutatja, hogy a kézilabda lassan újra elnyeri méltó pozícióját a városban.
Fontos az élsport, ugyanakkor nagyon sok fiatal áll a klub mögött, a gyermekeink egészséges életmódra való nevelése pedig még ennél is fontosabb. Számomra ezt is jelképezi a mai nap. A lányok országszerte viszik a város hírét és abban is biztos vagyok, hogy bármerre is járjanak, mindenki rápillant majd a busz felirataira. A Mosonmagyaróvár névről pedig remélem azt gondolják majd, érdemes eljönni ide, hiszen eljutott oda ez a település, hogy megengedheti magának egy ilyen drága sportág támogatását.”
Az ünnepélyes átadó után persze ki is kellett próbálni az új csodát. Kicsik, nagyok, sportolók, támogatók és a vezetés is buszra szálltak és tettek egy rövid kört a városban.
Hajrá MKC!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

