Városlista
2026. április 10, péntek - Zsolt

Hírek

2010. Január 07. 13:26, csütörtök | Helyi
Forrás: Nyugathír

Modern, teherbíró burkolatot kap a mosonmagyaróvári Barátság utca

Modern, teherbíró burkolatot kap a mosonmagyaróvári Barátság utca

„Belterületi utak fejlesztése" címén az egyetlen Győr-Moson-Sopron megyei nyertes a mosonmagyaróvári Barátság utca felújítására és megerősítésére beadott pályázat volt. Az értesítés szerint a kérelmet 107.149.788 forint elsz

- A pályázati kiírás megjelenésekor négy utcában gondolkodtunk, s az esélyek mérlegelésekor úgy véltük, a Barátság utca felel meg leginkább a feltételeknek - kommentálta a siker hírét Szabó Miklós polgármester. - Örömmel vettük tudomásul, hogy beigazolódott a szakmai döntésünk, amelynek eredményeképpen 80 milliós, egyszeri, vissza nem térítendő összeghez jut a város. A támogatási szerződés megkötésére az értesítés kézhezvételétől számítva hatvan nap áll rendelkezésünkre - az eseményre a még szükséges dokumentumok csatolása után kerülhet sor. Ezt követően folytatjuk le a közbeszerzési eljárást, amelynek nyertese elkezdheti majd az építkezést. A beruházásnak köszönhetően 2010-ben Mosonmagyaróvár egyik nagyforgalmú, számos vállalkozás elérhetőségét megkönnyítő közlekedési nyomvonala kap modern, teherbíró burkolatot.

 

A bíráló bizottság javaslata szerint a felújítást követően felül kell vizsgálni a jelenleg érvényben lévő 30 kilométer/órás sebességkorlátozást, mivel a rendbetett gyűjtőút esetén ez már nem lesz indokolt. Az önkormányzat által tervezett munkálatok hozzájárulnak a fejlődő ipari területek megközelítéséhez, s a felújítással, valamint a két buszöböl, és a hozzá tartozó emelt járdasziget kialakításával nő a közösségi közlekedési szolgáltatások színvonala és a biztonsága. Az út mellé fákat ültetnek és füvesíteni is fognak.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 15:00, csütörtök | Belföld

Harmadik éve csökken az ipari termelés Magyarországon

2026. Április 09. 12:00, csütörtök | Kék hírek

Pszichiáter és álorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt Zalában

Vesztegetés miatt emeltek vádat egy pszichiáter és egy magát orvosnak kiadó férfi ellen, utóbbinak kuruzslás miatt is felelnie kell - tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.