Ritkán adatik meg, hogy egy család 3 tagja közül mind a hármukkal készítsek interjút – ráadásul teljesen különböző témákban. De hát, ők egy ilyen ’érdekes’ kis család. Ők a Marchese family. Lorenzo, az apa a séfek sztárja (2014), Roberto, a gyermek egy született focigéniusz (2016), Éva, az anyuka pedig meglepő őszinteséggel, fáradhatatlan intrikával és rengeteg humorral tárja elénk életük történetét.

Nem szokványos hármas, igaz? ;)

És ez még csak a kezdet!

Eva Marchese 2015 őszén tette közé közösségi oldalán a következő írást, ami - majdnem szó szerint – felrobbantotta az addig szinte csak családi fotókkal feltöltött idővonalát. Akik ismerik őket, azért szeretik ezeket a történeteket, mert tudják, hogy Éva a humorral nem viccel. Akik nem, ők pedig attól fogják a szívükbe zárni, mert az öniróniával alaposan teletűzdelt írásokban egy kicsit mindenki magára ismerhet vagy a szomszédjára…

Részlet a Konyhatündér című story-ból:

„Nem vagyok egy konyhatündér és egy sztárszakáccsal, mint Lorenzo nem is lehet lépést tartani. Ő benéz az üres hűtőbe, egy fél hervadt cukkiniből, két fonnyadt krumpliból és egy csomag csonttá fagyott húsból, amit én a fagyasztóból ki sem tudnék feszegetni, fantasztikus és egészséges vacsorát rittyent 20 perc alatt. Vele van az erő! Én is igyekszem több-kevesebb sikerrel ellátni a családomat, de a főzéshez nekem ihlet, másfél órás google-zés, bevásárlás öt különböző üzletben és némi szerencse kell.
De azért lássuk be, nem egyszerű nekem..
Legtöbbször, ha Robi feszült arccal meglát a konyhában, azt kérdezi: „Már megint Te főzöl?! Ne mááár!”
Szóval, ha azt nézzük, hogy önbizalom, tehetség, kedv és tapasztalat nélkül főzök, akkor az embernek már az evéstől is elmegy a kedve. A mai estén különösen szorongok, mert olyan szituáció állt elő, ami rosszabb, mintha én főznék. Lorenzo azt mondta, ő majd főz, én csak készítsem elő a dolgokat. …
Nem tudtam, nyugtató vagy Whisky után nyúljak, mert ugye nem biztos, hogy amit én előkészítek, azt ő utána még meg szeretné/tudja főzni... Na de nem futamodom meg a kihívás elől.
Lássuk csak.. Azt mondta, áztassam be a szóját. Azt sem tudom, hogy néz ki a szója! (Töltött csirkét, rántott húst, ilyen-olyan pörköltet, húslevest stb. azért simán bevállalok, de mi az a szója???) Feltúrtam a konyhát és megtaláltam a "fitt szója kockákat". A csomagon az áll, áztassuk be ételízesítővel, borssal, langyos vízbe. Namármost. Az ételízesítő a káros adalékok miatt kilőve, ill. a bors is, emésztési problémák miatt. Ilyet Lorenzo nem használ, jó feleség ezt tudja. Marad a meleg víz. Biztos finom lesz...”

Ahányszor csak olvasom ezeket a sorokat, magam előtt is látom őket. Ettől még viccesebb az egész story. Na, és persze arról még nem is beszéltünk, hogy az olaszos temperamentum mindegyikükben megtalálható – elég erősen. Így mondhatni, hogy valóban színes kis összeállítás akadhat a kezébe annak, aki úgy dönt, hogy végig olvassa a történeteket.

A facebook storyk írása előtt csak verseket írtál. Honnan jött a gondolat, hogy egy prózaibb irányban is kipróbált magad? – kérdeztem Évától egy kávéházi beszélgetés alkalmával.

Az előbb említett történet volt az első, ami kikerült a nyilvánosság elé, s valóban rengeteg visszajelzés érkezett utána. A legtöbb pozitív hozzászólás arról szólt, hogy írjak még. A reggel kitett posztok után azt olvasni, hogy „Mindig jól indul a napom, ha a történeteidet olvasom…” igazán motiváló. Sok erőt merítek belőle én is, annak ellenére, hogy a storyk tényleg az én, némi gyomorgörccsel megélt hétköznapi kihívásaimat taglalják – sok iróniával, öngúnnyal és kritikával. Mindezek ellenére a legjobb, hogy adhatok valamit másoknak, és mosolyt csalhatok az emberek arcára. Sok barátra tettem szert ezáltal.

Úgy érzem, hogy a jegyzeteid teljes megértéséhez tudniuk kell az Olvasóknak, hogy egy éve költöztetek ki Németországba. Feladva Mosonmagyaróváron jólétet, barátot és családi köteléket. Tettétek mindezt azért, mert Roberto a sportkarrierje elején egy visszautasíthatatlan ajánlatban részesült. Ennek egyik feltétele az volt, hogy Magyarországon hagyjatok vállalkozást, jól jövedelmező állást, stabil kapcsolati tőkét, mindent – a gyermekért.

Igen. Ez így történt. Lorenzo több éttermet is nyitott Győr-Moson-Sopron megyében, ahol szájtátva ültek a vendégek a finomabbnál finomabb ételek kínálata előtt. Én egy fogászaton dolgoztam, amit nagyon szerettem, mert úgy éreztem, hogy megtaláltam abban a munkában mindent, ami számomra fontos volt. Roberto 2016 nyarán kapott a keresztszüleitől egy „focitábor-belépőt” a Borussiához. A gyereket elismerték, felfedezték - és ott tartották. Itt kezdődött a történet.

Itt valóban Robertoról szól most az életem. 5.00-kor kelek, elkészítem a reggeliket, tízórait, összekeresem az arcom, kimegyek a kutyával futni és 5.45-kor már a munkahelyemen vagyok. Egy hotelben dolgozom 4 órában back és frontoffice-ként. Itt vagyok 11 óráig. Ezután hazamegyek, rendbe rakom a katasztrófaállapotot, mert a fiúknak erre már nincs ideje reggel. Ebédet főzök, elmegyek a gyerekért a suliba, utána elviszem edzésre, ami vagy 2 és fél vagy 3 és fél óra. Ezalatt vagy futok, vagy bevásárolok, de leginkább az anyukákkal beszélgetek, úgymond szocializálódom és malmozom. Amíg Lorenzo itt is befutott sztárséfként készíti tovább különleges fogásait az étteremben.

A sajátos látásvilágom és gondolkodásom az, ami írásra késztet, hogy mindezt „elviseljem”. Ehhez mérhetetlenül sok humorra és öniróniára van szükség - legalábbis nekem.

A szekrény (részlet)

Nagy nap ez a mai. Az ám! Mióta is élünk itt, német honban? Fél éve? Na, ma lett szekrényünk, bizony! Ez azért egetrengető event, és sokkal mélyebb jelentése van, mint sokak azt így első ránézésre gondolnák.
Mert ugye ha kofferből élsz, az olyan, hogy az egyik lábad itt, a másik meg falra hányt borsó. Bármikor menekülőre lehet venni a figurát. Koffer becsuk, aztán iszkiri. …"

Mit jelent számodra ez a könyv?

A könyv nagy álmom volt. Az volt vele a célom, hogy magamból hagyjak valamit a fiamnak. Hogy sose feledje a közös nevetéseket. Ez a legnagyobb értéke. Barátok vagyunk, haverok vagyunk. Ennek van olyan hátránya is, hogy ha valamit komolyan le akarok kommunikálni, néha nem tudja hol a határ… :D

Nem vagyok egy tipikus anyuka. Otthon nem volt mindig időm rá. Két hetes volt, amikor vissza kellett mennem dolgozni.

Roberto tehetségében nagyon sokan hisznek itt. A Borussiában minden értékelésen a legpozitívabb visszajelzést kapja. Így neki is hinnie kell abban, amit csinál.

A végletek embere vagyok. Engem nagyon megviselt, hogy elköltöztünk. Azt mondják: „Ott van az otthonod, ahol a szíved van.” Nagyon fontos barátaim maradtak Mosonmagyaróváron, akik nélkül nehezebb az életem.
De, ahogy szoktam mondani: „személyzet mindenhol kell!”

E mellett tényleg egy új oldalamat ismertem meg itt, Németországban. A humort. Régebben nem így éltem meg a dolgokat.
Ma rengeteget nevetünk. Nem vagyok minden nap egy mosolyalbum, de törekszem erre. És ez jó!

Midlife crisis, avagy a kapuzárási pánik (részlet)

Miről is beszélünk? Ír a net sok badarságot össze, majd én inkább megfogalmazom magamnak. Ez az az állapot középkorú embereknél, amikor az egyednek semmi más gondja nincs az életével, csak minden. Kb.
Hogy engem érint-e? Hát persze, hogy nem. És ha igen, akkor sem.
Úgy 40-50 körül, ha az ember előre tekint, háááát. Mit is mondjak? A kilátás se előre, se hátra valahogy nem az a tündérmese.

Talán elárulhatom, hogy egy kerek évforduló is részese a könyv megjelenésének. Szép ajándék. Tervezed, hogy lesz folytatás?

Szeretnék még írni, de egy kerek, egész történetet. Vannak körvonalak, vázlatok bennem, de erről majd később mesélek….

Mit szólnak a régi és új barátok a könyvhöz?

Akinek megvan, elolvasta és túlélte? :D Valamit ilyesmit:

"Írnék egy abszolút elfogulatlan véleményt - hiszen személyesen nem is ismerjük egymást. Megvettem. Elolvastam. És nagyon élveztem. Gördülékeny és magával ragadó a stílusod. A színes, szagos történetek megkacagtattak és néha meg is ríkattak. Felér egy pszichológussal, ha valaki így ki tudja írni magából a történeteit, s nem mellékesen ezzel még másokat is szórakoztat, vagy épp elgondolkodtat erről-arról."

"Tetszetős a könyv, bár a férjem kezében én még nem láttam könyvet, ezt a kezébe fogta és ordítozok vele, hogy foglalkozzon már a gyerekkel... erre egyik fülén be a másikor ki... olvassa a könyvet és hahotázik, a gyerekem meg töri össze magát a homokozóban”
„Irtó klassz lett! GRATULÁLOK!!! Nekem már meg is van!!! A kedvencem is benne van! 😉 😉 köszi neked Eva hogy még messziről is vidítasz bennünket!”

Ha valaki kedvet érez, hogy otthon levenné a polcról és belelapozgatna a saját példányába, mit kell tennie? Hol tudja megvásárolni?

A könyv nálam rendelhető. E-mail-en, telefonon vagy Facebook-on keresztül. A könyvműhely oldalán is le lehet adni a rendelést. Minden megkeresés hozzám fut be. Én is postázom mindenkinek a könyvet - személyesen!

Én már olvastam. De ha még nem tettem volna, biztosan megvásároltam volna magamnak az őszi vagy téli visszavonulós időszakra. Így nem marad más hátra, mint várni a következő fejezeteket…

Ezért sok élményt kívánok Nektek! ;)