Hírek
2016. December 13. 05:00, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Mozart előtt tiszteleg ünnepi hangversenysorozatával Rákász Gergely
A 260 éve született Mozart előtt tiszteleg országos ünnepi hangversenysorozatával Rákász Gergely koncertorgonista. Mosonmagyaróváron is hallhatjuk.
Rákász Gergely elmondta: az ünnep közeledtével a lelki felkészülést, a ráhangolódást segítő, bensőséges hangulatú koncertsorozattal idézi meg az éjféli misék, a nagyszülőkkel, rokonokkal közösen megünnepelt karácsonyok meghitt hangulatát.
A Mozart-év kapcsán a többségében templomokban felcsendülő orgonajátéka során megelevenedik az osztrák zeneszerző vidám, szertelen, ugyanakkor zseniális világa. Mint elmondta, Mozart erősen hitt abban, hogy szépséggel, erővel és bölcsességgel élve az emberi lélek nemesedhet. A koncert műsora így ezt a gondolatmenetet követi.
Rákász Gergely úgy fogalmazott: előadóművészként az a feladata, hogy utat találva alkotó és hallgató között, tolmácsként teremtsen kapcsolatot a régi és mai kor embere között. A darabok előtt elhangzó zenetörténeti kommentárok, a történelmi háttér és korrajz a művek keletkezésének körülményeit festik le, megidézve atmoszférájukat, és magát a zeneszerzőt, hogy a hallgatók a zene élvezete mellett az adott korszakból is pillanatképet kaphassanak. Kiemelte: ünnepi műsorába Mozart művei mellett a nagy előd Bach és a kortárs Beethoven darabjaiból is válogatott.
Hangversenysorozata Orosháza, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szolnok, Zalaegerszeg és Budapest után Székesfehérváron, Komáromban, Tatán, Kaposváron, Dunaújvárosban, Sopronban, Mosonmagyaróváron, Szombathelyen, Győrött, Kecskeméten, Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason folytatódik és január 14-én Dombóváron zárul.
Rákász Gergely 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, 2016-ig több mint ezer fellépése volt Európa és Amerika nagyvárosaiban. Látványkoncertjeivel új műfajt teremtett, melyben képzőművészet, tánc és színészi játék segítségével tízezrekhez vitte közelebb a műfajt és a hangszert. Iskolai programja keretében a fiatalabb korosztály körében is népszerűsíti a komolyzenét. Eddigi hét szólóalbuma után 2017-ben új, karácsonyi lemezzel jelentkezik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 30. 07:25, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra - közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

