Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2019. Szeptember 11. 00:00, szerda | Helyi

MPKE – Párbeszédben a várossal

MPKE – Párbeszédben a várossal

Hivatalosan is bejelentette az október 13-i önkormányzati választásokon való önálló indulását a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület.

A szeptember 6-án megtartott sajtótájékoztatón az Egyesület bemutatta Szabó Miklóst, aki polgármesterjelöltként indul a megmérettetésen, valamint az egyes körzetekben induló 8 képviselőjelöltjét.
Szabó Miklós 2006-2010 között már vezette Mosonmagyaróvár városát. Erről az időszakról így nyilatkozott:

A Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület 25 éve vállal szerepet Mosonmagyaróvár közéletében. Legaktívabb és legsikeresebb időszaka 2006 és 2010 közöttre tehető, amikor olyan fejlesztéseket valósított meg, amelyek megalapozták a város fejlődését.
• Ekkor jött létre a MOWINPARK
• újult meg Moson belvárosa, a piac
• valamint a városi vízhálózat,
• korszerűsödött a hulladékgazdálkodás
• és nyertes pályázatként hirdették ki a FUTURA beruházását.


Mint fogalmazott:

2,5 Mrd forint adósságállománnyal rendelkező városi költségvetésből valósultak meg olyan fejlesztések, melyek ma is nagy jelentőséggel bírnak a város életére.

Az MPKE választási jelmondatként a „Párbeszédben a várossal” hívószót választotta. Céljaik között jelölte meg a polgárokkal, civil szervezetekkel és gazdasági szereplőkkel való véleménycserét, meghatározó várospolitikai kérdésekben. A párbeszéd nemcsak az önkormányzati választásokat érinti, számos feladat megoldása is ennek segítségével lehetséges Mosonmagyaróváron.

A megoldásra váró feladatok közül az alábbiakat emelte ki az elnök:

  • a városi úthálózat és infrastruktúra felújításának felgyorsítása
  • a városban tapasztalható közlekedési és parkolási káosz megszűntetése
  • a társasház építések, zöldterület rombolások korlátozása, ellenőrzése
  • a város tényleges lakosságszámának felmérése,
  • a betelepült lakók integrálása a város életébe.

E mellett szó esett a városi oktatás és hitélet változásainak lehetséges következményeiről is.

Mindezeket meg kell beszélnünk, hogy büszke mosonmagyaróvári polgárok maradhassunk!

- zárta beszédét Szabó Miklós.

A VÁLASZTÓKERÜLETI KÉPVISELŐJELÖLTEK:

1. sz. választókerület
Belváros, Lucsony, Termál környéke, Halászi úti kertváros
KÉPVISELŐJELÖLT: Lendvai László


2. sz. választókerület
Majoroki városrész, Duna lakópark, Liget lakópark
KÉPVISELŐJELÖLT: Szabó Miklós


3. sz. választókerület
MOFÉM-telep, Lajta lakókert
KÉPVISELJELÖLT: nem indít jelöltet


4. sz. választókerület
Kossuth L. u- Lőpor u- Gyári út - Ipartelepi városrész
KÉPVISELŐ: Hanacsek János


5. sz. választókerület
Hanság u., Báger-tó környéke (Fertő sorig)
KÉPVISELŐ: Luksa Attila


6. sz. választókerület
Városközpont, Móra lakótelep, Károly-liget
KÉPVISELŐ: Huszár János


7. sz. választókerület
Városközpont
KÉPVISELŐ: Jankó Gábor


8. sz. választókerület
Széchenyi lakótelep, Mosonyi M. lakótelep, Mediterrán lakópark – Duna utcáig
KÉPVISELŐ: Nemes-Nagyné Dudás Veronika


9. sz. választókerület
Mosoni városrész
KÉPVISELŐ: Rémiás Tibor


10. sz. választókerület
Mosoni városrész
KÉPVISELŐ: Harmath Mária Ibolya

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 29. 08:11, hétfő | Belföld

Menczer Tamás: sok fiatal csatlakozására számítok!

Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

2024. Július 29. 08:09, hétfő | Belföld

Indul a Digitális Állampolgárság Program

Indul a Digitális Állampolgárság Program, ősztől egyre több ügyet lehet mobiltelefonról intézni, s már lehet előregisztrálni a kormányablakokban