Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2013. Április 10. 11:42, szerda | Belföld
Forrás: MTI

MSZP: csaknem 1500 településen maradhatnak cigaretta nélkül

MSZP: csaknem 1500 településen maradhatnak cigaretta nélkül

Az MSZP szerint úgy tűnik, csaknem ezerötszáz településen nem lehet majd cigarettát kapni, ez pedig a feketekereskedelem növekedését és az állami adóbevételek csökkenését okozza majd.

Tóth Csaba országgyűlési képviselő szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: 1417 településen senki sem jelentkezett dohánybolt üzemeltetésére, így ezekre újabb pályázatot írnak ki.
Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy csaknem másfél ezer településen egy ideig biztosan nem lehet majd cigarettát kapni, ami a feketekereskedelem élénküléséhez vezet, vagy "a kiskertekben megindul a háztáji dohánytermesztés".
A szocialista politikus az MTI kérdésére hozzátette, elképzelhetetlennek tartja, hogy mozgó boltok árulják a dohánytermékeket, noha a trafiktörvény ezt lehetővé teszi. Azt mondta: az emberek nem fognak a falu végén vagy a buszmegállóban várni a cigarettát áruló kisteherautóra.
Az MSZP-s politikus arról is szólt, hogy a koncessziót húsz évre nyerhetik el a pályázók, bizonytalanságot okoz azonban, hogy a törvény elfogadása óta kétszer bővítették az árusítható termékek körét, mivel kiderült, hogy csak dohánytermékek értékesítéséből az üzletek nem tudnak megélni.
Szerinte nem reális az sem, hogy a trafikok - amint arra a törvény lehetőséget ad - már május 1-jén kinyissanak, ugyanis a győzteseket csak április 23-ig hirdetik ki.
Azt is mondta: az állami tulajdonú Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. egyelőre fantomszervezetnek tűnik, így nem tudni, hogyan bírál majd el a határidőig több mint tizenötezer pályázatot.
Tóth Csaba megkérdőjelezte, hogy a trafiktörvény teljesíti majd elsődleges célját: azt, hogy meggátolja a fiatalkorúak cigarettavásárlását, illetve a másodlagost, hogy megváltozott munkaképességű és tartósan munkanélküli embereknek adjon megélhetést a dohányboltok üzemeltetésével. Szerinte a jogszabály csak a dohánypiac újrafelosztását szolgálta, ez azonban átgondolatlanul történt meg.
További veszélynek nevezte, hogy az állam dohányértékesítésből származó adóbevételei csökkenni fognak, és ezt máshonnan kell majd pótolni, illetve hogy sok kisvállalkozás jut nehéz helyzetbe, miután a vegyesboltokban nem lehet majd cigarettát kapni, a forgalom csökkenése miatt pedig ezrével szűnnek meg a munkahelyek.

Címkék: Pártok-MSZP

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 01. 10:00, szerda | Belföld

Hegedűs Zsolt: elkészült a kórházi fertőzések mérését és publikálását lehetővé tevő módszertan

Elkészült a kórházi fertőzések mérését, validálását és publikálását lehetővé tevő módszertan és irányelv - jelentette be az egészségügyi miniszter a tárca Semmelweis-napi ünnepségén kedden Budapesten.

2026. Július 01. 07:09, szerda | Belföld

Hőség - Meteorológia: megdőlt az országos és a fővárosi hőmérsékleti rekord is kedden

Megdőlt az országos és a fővárosi abszolút maximum-hőmérsékleti rekord is kedden az előzetes adatok szerint - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán.

2026. Július 01. 06:00, szerda | Belföld

Hőség - Magyar Péter: csak a legszükségesebb célokra használjuk a vezetékes ivóvizet!

Magyar Péter miniszterelnök kedd esti Facebook-üzenetében arra kért mindenkit, hogy a következő napokban csak a legszükségesebb célokra használja a vezetékes ivóvizet.

2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld

Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban

Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak