Ahhoz, hogy ez a legjobban sikerülhessen, egy kívánságlistát kértünk mind az intézmény dolgozóitól, mind pedig az itt élő gyerekektől. Felhívásunkra rengeteg ajándék és felajánlás érkezett az otthonba. A listán azonban szerepelt egy különleges kívánság is – őszintén szólva, a szerkesztőségben ennek a kérésnek drukkoltunk a legjobban…

… és megtörtént az is, amire senki nem számított…

Dalmával – az egykori intézmény lakójával – és Nagy Judittal – egy újdonsült anyukával – ültünk le beszélgetni a hétvégén, hogy elmesélhessék, mi is történt velük…

Júniusban találkoztunk először a GYÁO Családi Napján. Azóta 3 hónap telt el és elmondható, hogy körülöttetek teljesen megváltozott a világ
Juci: Amikor megláttam a program kiírását és olvastam Dalma kívánságát, amiben ezt kérte: szerető családhoz szeretne kerülni és egy cukrászüzemet meglátogatni – igazán megdobbant a szívem. Tudtam, hogy én mind a két kérést teljesíteni tudom! Tavasszal nyitottam a cukrászdám. Mivel itt sütés nincs, csak értékesítés, ezért egy győri cukrászüzembe vittem üzemlátogatásra. Nagyon segítőkész természetű vagyok, sok helyen szerepeltem már önkéntesként, társadalmi munkában.
A Gyermekek Átmeneti Otthona vezetőjének, Boczné Németh Tímeának, első találkozáskor jeleztem, hogy örökbefogadási szándékaim vannak.
2007-ben elvégeztem egy örökbefogadói tanfolyamot. Azóta szerettem volna örökbe fogadni egy gyermeket. Megkaptam a határozatot, hogy alkalmas vagyok rá és várólistára kerültem. Akkor még férjes asszony voltam, azóta már elváltam. Ebben a helyzetben pedig már nem feleltem meg az előírt követelményeknek. Nagyon magas és nehéz elvárásoknak kell így megfelelni.

Kerestél más gyermeket is ez alatt a 6 év alatt?
Nem, mivel a volt férjem mindenképpen csecsemő gyermeket szeretett volna. Ez esetben viszont a gyámhivatal jelöli ki a szülőket. Megvolt a papírunk és vártunk. Egyedülállóként viszont már nem szerettem volna csecsemőt, inkább már olyan 10 év körüli gyermeket.
Tehát a vágyad, hogy örökbe fogadhass, azóta sem adtad fel?
Nem, sőt, egyre többet beszélünk Dalmával, hogy szeretnék kihozni egy kisfiút is.
Van most olyan kisfiú, aki megfelel az elvárásoknak?
Jelenleg nincs, viszont őt is ugyanezzel a megoldással szeretném kihozni. Nem örökbefogadással, hanem családba fogadással.

Ez mit jelent, mi a különbség?
Örökbefogadásnál a nevelőszülő neve kerül az anyakönyvi kivonatba. Nagyon komoly pszichológiai tesztet és tanfolyamot is el kell végezni hozzá, amit a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat vizsgál. Ennél az eljárásnál ismeretlenek maradnak a szülők. Ha megvan a határozat, hogy örökbe fogadható egy gyermek, akkor is nagyon nehéz az egész procedúra.
Személy szerint azonban fontosnak tartom – legalábbis nem annyira rossz dolog -, ha a szülő és a gyermek ismeri egymást. A családba fogadás egyik feltétele, hogy a vérszerinti szülők beleegyező nyilatkozatára is szükség van ahhoz, hogy egy gondozott gyermek új családba kerülhessen.

Ti találkoztok Dalma szüleivel?
Természetesen, tartjuk a kapcsolatot a mai napig. Nagyon jó a viszonyunk a szülőkkel.
Vannak közös programok is?
Dalma édesapjával már igen, az édesanyjával nem, mert súlyos fekvőbeteg. Őt folyamatosan látogatjuk és támogatjuk. Vele sajnos nem működik a közös program. Édesapa is rendszeresen meglátogatja Dalmát.

Azt mesélted, hogy nagyon nehéz és sok időbe telik ez az egész hivatalos eljárás, most mégis arról beszélünk, hogy májusban megláttad Dalmát, ma pedig már hivatalosan nálad lakik. Hogy is van ez? Tündérmese?
Igen, ez valóban így van. Legfőképpen azért, mert az édesanya és az édesapa nagyon segítőkészek voltak. Együttes beleegyező nyilatkozat kell ugyanis a szülőktől, hogy gyermekük az otthonból kikerülve családba fogadható legyen. Ilyen a mosonmagyaróvári Gyermekek Átmeneti Otthonában még nem fordult elő. Én illetve mi vagyunk az elsők, ahol a kikerült gyermek és a családba fogadó között nincs vérségi kötelék. Ezért vagyunk mi különleges helyzetben. Ez elhúzódhatott volna akkor, ha például a szülők nem egyeznek bele, nem jelennek meg személyesen vagy csak az egyik szülő engedélye van meg hozzá. Egyik szülő sem gördített akadályt, sőt nagyon segítőkészek voltak. Mindenki a legrugalmasabb volt, maximálisan támogattak bennünket a lehetőségeikhez képest.

Győrben intéztétek a papírokat?
Nem, mindent itt intéztünk Mosonmagyaróváron, a Gyámhivatalban. Például kérdés volt az is, hogy Dalma milyen érték/vagyontárggyal rendelkezik. Jelen esetben azért is tarthatunk itt, mert Dalmának semmiféle vagyontárgya nincs. Ez is egyszerűsítette a dolgokat. Ellenkező esetben komoly eljárás keretében döntöttek volna a sorsáról.

Tehát akkor most ott tartunk, hogy nálad ébred, tőled megy iskolába, és hozzád megy haza? Igen.

Ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen nagyon sok mindent nem tudunk még. Például azt, hogyan fogadtátok ti, gyerekek a hírt az intézményben, amikor közölték veletek, hogy lesz egy ilyen lehetőség. Emlékszel rá, milyen érzések indultak el benned akkor?
Hát persze, nagyon örültem neki. Tulajdonképpen nagyon vágytam rá. Soha nem képzeltem volna, hogy ez nekem így összejön. Mondták, hogy jól is kell tanulnom, ne bukjak meg a suliban és akkor minden sikerülhet. Tényleg nagyon örültem, nem is tudom kifejezni.

Mennyi ideig laktál az otthonban?
8 hónapot.
Milyen élményeid vannak erről?
Vannak jók és rosszabbak is. A programokat nagyon szerettem, az nagyon jó, de voltak konfliktusok, veszekedések is a gyerekek között. Tulajdonképpen olyan volt odabenn minden, mint egy nagy családban.

Amikor a Timiék kérték tőletek a kívánságlistát, akkor volt benned olyasmi, hogy talán most sikerülhet? Talán most kikerülhetek egy családhoz?
Igen, Timi néni is szívesen beleírta és nagyon örült, hogy ezt kértem. Legbelül azonban akkor nem mertem teljesen bízni benne. Ez akkor kezdett változni, amikor Timi néni elmesélte, hogy beszélt Judittal. Onnantól kezdve már nagyon bizakodó voltam, hogy tényleg sikerülhet.

Hogyan emlékszel az első találkozásra?
Hazajöttem az iskolából, tanultam, pótvizsgára készülődtem. Timi néni mondta, hogy várható lesz Judit délután. Bejött, bemutatkoztunk, megmutattam neki a szobámat, beszélgettünk kettesben és Timi nénivel közösen is. Aztán elkezdtünk egyre többet beszélgetni, találkozni. Utána bemutattam anyukámat, aztán apukámat. Egyre többet és többet találkozgattunk, beszélgettünk.
Te is érezted a szimpátiát az első pillanattól, mint Judit?
Igen
Mi történt volna Veled, ha ez az egész most nem ilyen álomszerűen történik?
Akkor állami gondozásba kerülök nagykorúságomig.
Hány éves vagy most?
15
El lehet mondani, hogy ez a lehető legjobbkor érkezett?
Hát, igen.

Hogyan zajlik most egy reggeled? Milyen most felébredni és iskolába menni?
Sokkalta jobb! Nagyon jó, mert amíg az otthonban voltam, addig az iskolában az osztálytársaim, és többen is az iskolában, lenézőek voltak. Most pedig az osztályfőnököm is megkérdezte, mi történt velem és én elmeséltem. Azóta felfigyelnek rám.

Erősebbnek érzed magad?
Igen, sokkal és nagyon örülök neki, hogy akik régen piszkáltak, azok most kedvesen szólnak hozzám és köszönnek.
Vannak új barátaid?
Igen vannak. Ők feljönnek hozzánk is vagy itt a cukrászdában találkozunk.

Milyen terveitek vannak most? Juci, tudsz segíteni Dalmának a tanulásban?
Maximálisan tudok segíteni, szoktunk együtt tanulni. Elég jól beszélek németül, s mivel cukrásznak készülök én is, Dalmának itt teljesen biztosított a gyakorlati helye. Minden adott tehát, hogy az álmai valóra váljanak, de lehetséges, hogy másfele is nézegetünk.

Itt a pályaválasztás. Milyen lehetőségek vannak még?
A Hunyadit nézzük meg, bár én fodrásznak is el tudnám képzelni.
Szeretnéd terelgetni másfele is, mint a cukrászat?
Igen, mert véleményem szerint ezzel a szakmával nem tudna úgy elhelyezkedni, ahogy ő szeretne. Például szakácsként lehet, hogy könnyebben biztosíthatná a jövőjét.

Dalma, milyen eredményeid voltak/vannak a suliban?
Erős hármassal zártam tavaly, de idén szeretném teljesíteni az erős 4-est.
Meg tudod csinálni, ezt meg is tudod ígérni?
Maximálisan és folyamatosan tanulok otthon, és itt a cukrászdában is. Igen, nagyon szeretném ezt elérni. Tanáraim is azt mondták, hogy meg tudnék tanulni bármit, csak lusta vagyok.

Juci, te miben tudod támogatni, milyen példával tudsz kiállni elé?
Bennem rengeteg szorgalom és kitartás van. Jelenleg is iskolába járok, van főiskolai végzettségem, több szakmám, közte szakács szakmám is, jelenleg cukrásznak készülök – mindezt önerőből, egyedül, vittem véghez, mert már nagyon régóta egyedül élek.

Hogyan telnek így a mindennapok, hogy már nem egyedül vagy? Hogy osztozni kell például a fogkrémes tubuson is? Mennyivel más az érzés, hogy gyermeket fogadtál örökbe, nem pedig új párkapcsolatod van?
Teljesen más, hiszen felelősséggel tartozom érte. Amikor megkaptam a hivatalos határozatot és mentem Dalmáért, végigsírtam az utat az autóban és még itthon a zuhany alatt is. Akkor éreztem, hogy igazán felnőtt lettem, hogy valakiért felelősséget vállaltam/vállalok. Ez meglátszik a munkámban, a magánéletemben, mindenhol. Amolyan igazi bulizós lány voltam és most már van felelősségtudatom. Sokkal nagyobb, mint eddig valaha.

Jobb így élni, akkora feladattal a válladon?
Igen, éppen itt volt az ideje ennek a változásnak!

Ezeket a változásokat Dalma is érzi, látja, követi: megváltozott a frizurája, szemüveget kapott, megnőtt az önbizalma. Másképp öltözködik, más lett a stílusa. Sokat változott, s ezt észrevette az osztályfőnök, az osztálytársak, és az otthonlakók is. Boldogabbá és érettebbé vált ő is.
Mit üzennétek a sorstársaknak, az olvasóknak vagy bárkinek, aki végigsírta/nevette veletek ezt az időszakot?
Dalma: azt szeretném üzenni, hogy higgyenek! Mert ahogy én ki tudtam várni, hogy egyszer úgyis eljön a csoda, úgy más is. Mert ha hisznek, akkor sikerül!
Juci: elsősorban köszönetet szeretnék mondani Boczné Németh Tímeának, a GYÁO vezetőjének, valamint minden ismerősünknek és barátunknak, akik velünk voltak, támogattak és drukkoltak nekünk. Üzenni pedig azt üzenem a felnőtteknek, hogy ne féljenek az újtól! Merjenek szeretetet adni és szeretetet kapni. Segítsenek másoknak, ahol csak lehet, és amiben csak tudnak. Merjenek vállalni újat, mert mindennek megvan a maga sikere. S ha módjukban áll segíteni, akkor segítsenek és itt kizárólag nem anyagi jellegű segítségre gondolok!

Mivel ennél szebben én sem tudnék fogalmazni, maradjon ez itt a végszó!

Szerkesztő-riporter: Nemes Claudia