Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2016. Március 01. 10:11, kedd | Sport

Nagy Benjámin: Tesztnapok az olasz verseny előtt

Nagy Benjámin: Tesztnapok az olasz verseny előtt

Beni az Adria Karting Raceway-n gokart tesztelés és kilométer gyűjtés véget vett részt 2016.02.26-28. között.

Miként értékeled ezt a három napot?
- A három nap alatt huszonhatszor tudtam bemenni a pályára, ahol átlagosan húsz kört mentem. Ez nagyjából majd hétszáz kilométer volt.
Összességében úgy érzem, hogy szellemileg, fizikailag, testileg készen állok a szezonkezdésre.

- A pénteki napon száraz körülmények között tudtunk edzeni, 11 bemenetelt teljesítettem. Ez a nap arról szólt, hogy megtanuljam a pálya íveit, próbáltuk a gokartot erre száraz pályára beállítani. A beállítás egészen jól sikerült, és fel tudtam venni a tempót a többi tesztelő sporttársammal.

- Szombaton esős körülmények között mentem a pályán. A nap elején nehezen rázkódtam be a tesztkörökbe, ugyan is az esős beállításokkal teljesen másképp kell vezetni a gokartot mint a szárazzal. Dél tájban már a tempóm ismét a régi volt, így a többiekkel együtt tudtam haladni.

Nagy csúszós volt a pálya, kerülni kellett a felgumizott részeket, mert az csúszik ilyenkor a legjobban, volt is e-miatt gondom. Ugyanis egyszer háromszor 360 fokot sikerült pördülnöm mire megállt a gokart alattam.

Ez volt az első ilyen jellegű megpördülésem, de utána mentem mintha semmi sem történt volna.

Egy nagyobb kategóriás DD2-es gokartot terelgető versenyzővel gyakoroltuk egymás előzését a pályán.

Nagy örömmel tölt el, hogy a szombati nap közepére le tudtam küzdeni az esős pályán való félelmemet.

- A vasárnapi a nap próbálgattuk még az áttételeket, a beállításokat. A jó beállítások miatt már elfogadható köröket tudtam menni. Az edzőmmel és a szerelőmmel folyamatosan egyeztettünk, hogy miként kell mennem a pályán a jobb időeredmény elérése érdekében. Gyakoroltam a fékezéskor a testsúlyáthelyezéseket.
Délig voltam fent a pályán, akkor már nem esett az eső, vizes volt még az aszfalt, és a köridőm is már javult.

Az első versenyig még Kecskeméten és a Fit 4 Race-nél veszek részt
edzéseken. Igyekszem az itt megszerzett tapasztalatokat majd a versenyen kamatoztatni.

Köszönöm az egész csapatnak a támogatását, a tudásuk átadását.

Az első versenyem Olaszországban lesz március 25-27 között.

Fotó: Nagy Kinga

- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu

Címkék: autósport, gokart

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.

2024. Április 20. 09:45, szombat | Sport

A Veszprém kilenc góllal nyerte meg a Szeged elleni rangadót

A címvédő Telekom Veszprém házigazdaként 36-27-re legyőzte a Szegedet a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján.

2024. Április 19. 07:24, péntek | Sport

Bukaresti tenisztorna - Fucsovics legyőzte a második kiemeltet, és negyeddöntős

Fucsovics Márton bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe az 579 ezer euró összdíjazású, bukaresti salakpályás férfi tenisztornán.

2024. Április 17. 17:22, szerda | Sport

Párizs 2024 - Száz nappal a rajt előtt már 150 kvótája van Magyarországnak

Már százötven kvótája van a magyar csapatnak, mely összességében közel kétszáz fős lehet