Városlista
2024. július 29, hétfő - Márta

Hírek

2020. Március 24. 15:36, kedd | Helyi
Forrás: Vizsy Ferenc írása

Ne mások döntsenek rólam!

Ne mások döntsenek rólam!

Ha a járvány a tetőfokára hág, még többen, sokkal többen betegszenek meg.

A helyzet fordulhat válságosra is, amikor a szükségeshez képest végletesen kevés lesz az orvos, az ápoló, az életmentő eszköz.

A koronavírus nem nézi az életkort, egyaránt ledönt a lábáról időset és fiatalt. És akkor elindul a harc az életért, és a testem lesz a csatatér. A láthatatlan ellenséggel szemben én, jóval túl a hatvanon, hátránnyal indulok, mert bár a kanócom ég, de a láng már nem olyan hetyke, mint harminc, húsz, de akárcsak tíz évvel ezelőtt. Ráadásul a gyűjtögető életmóddal sikerült szert tennem néhány betegségre is, ami szintén nem szolgál előnyömre a csatában. Sőt a balszárny is gyenge már.

Persze nem adnám fel egykönnyen a küzdelmet, sőt, ha arra kerülne a sor, én minden erőmmel azon lennék, hogy megnyerjem a viadalt. Ha kevésnek bizonyulnék a győzelem kivívásához, hívnék segítséget, orvosokat meg másokat…
De ha a járvány a tetőfokára hág, és elfogy a szakképzett személyzet, a jól felszerelt kórházi hely, valakinek döntenie kell, valaki dönteni fog, hogy az enyém vagy egy szőke, kék szemű kiskamaszé legyen az utolsó lélegeztető gép. Én az ítélkező szemében már csak a tehetetlen múlt lennék, ő pedig a reményt adó jövő. Nem vitás, hogy ki mellé sorakoztatnák fel a még meglévő erőforrásokat.

Magam is így döntenék… otthon, egészségesen… de ott – elképzelve hazaváró szeretteim könnyes szemeit – kiáltanék, dühömben törnék-zúznék, mert … mert nekem is jogom van az élethez! én is ugyanolyan ember vagyok, mint a többi! engem is várnak haza, mint másokat!

Akkor is világraszóló igazságtalanságnak tartanám, ha tudatom mélyén ott lapulna a valós ismeret: nekem csak a haldoklásom hosszabbodna meg, de a vetélytársamnak az idő az életet jelentheti. Mit törődnék én ott az igazsággal, látva magam előtt a suhintó kaszást, magamért és szeretteimért is tombolnék végeláthatatlanul. Üvöltésem azonban vélhetően beleveszne mások óbégatásába.

Valaki viszont ítélkezik majd ott, függetlenül attól, hogy én jó ember voltam és ő meg még rossz is lehet. A verdikt életről és halálról szól...
Most még tehetek valamit, hogy ne mások döntsenek rólam.
Én ezért maradok otthon.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 25. 08:00, szombat | Helyi

Kiütötte az Ajka Kristályt a Perutz

A pápai csapat a szezon utolsó idegenbeli mérkőzését Ajkán játszotta, ahol a házigazdákat magabiztosan, 6-1 arányban győzte le.

2024. Május 21. 10:00, kedd | Helyi

Éjfélkor jár le a határidő!

Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.

2024. Július 28. 11:02, vasárnap | Belföld

Gyopáros Alpár: több mint 1,8 milliárdos támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó-egyesületek a Magyar falu programban

A kormány több mint 1,8 milliárd forint értékben támogatott önkéntes tűzoltó-egyesületeket az elmúlt több mint négy évben a Magyar falu programban működő Falusi Civil Alapon keresztül