Hírek
2012. Március 20. 13:40, kedd |
Bulvár
Forrás: MTI
Négy év hat hónap Damunak!
![Négy év hat hónap Damunak!](/external/image_cache/2/f/5/2f5c6df6b97566a45d784cbec62685ce.jpg)
Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kedden a Fővárosi Törvényszék, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.
A bíróság jogerős döntésével megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott elsőfokú ítéletét.
Damu hiába vallotta magát ártatlannak, mindössze annyit ért el ügyvédjével, Ruttner Györggyel, hogy az elsőfokú ítélethez képest enyhébb verdiktet mondott ki a bíróság. Első fokon ugyanis hat évet kapott a színész.
A vádirat szerint a nemi erőszak a falnál állva történt, amit Damu Roland védője, Ruttner György helyszíni bizonyítási kísérlettel és anatómiai szakértővel elemeztetett. Sőt, filmszereplőkkel le is forgatták, hogyan történhetett, illetve az ő olvasatukban nem történhetett meg, amit Damu egykori barátnője állított. akar elemeztetni.
„A vádlott a sértett jobb felkarját megragadta, annál fogva őt a földről felhúzta, testével a falhoz szorította, elővette nemi szervét, majd a sértett tiltakozása és ütlegelése közepette izgatni kezdte magát. A sértettet szorosan átölelte, bal kezével annak jobb vállát leszorította, míg jobb kezével nemi szervét próbálta a sértett hüvelyébe helyezni, a sértett azonban ellenállt, lábait összeszorította, s próbálta megrúgni a vádlottat. A vádlott kitartóan próbálkozott, míg végül sikerült a sértett hüvelyébe hatolnia, és a közösülést megkezdenie." - állt a vádiratban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 16. 08:16, kedd | Bulvár
Felmérés: a skótok 40 százaléka örül, hogy az angolok kikaptak a döntőben
A hétfőn ismertetett legfrissebb felmérés szerint a skótok 40 százaléka örül, hogy Anglia labdarúgó-válogatottja vereséget szenvedett a németországi Európa-bajnokság vasárnap esti berlini döntőjében.
2024. Július 15. 09:14, hétfő | Bulvár
Ennyi maradt a balatonfüredi görög faluból - Videó
A Balaton Televízió friss videója szerint már csak az egykori szökőkút maradványai emlékeztetnek Balatonfüreden arra, hogy egyszer volt ott egy görög falu is.
2024. Július 13. 08:40, szombat | Bulvár
Ejtették a gondatlan emberölés miatt emelt vádat Alec Baldwin ellen
A bíróság ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin filmszínész elleni büntetőeljárást, ami egy westernfilm forgatásán az operatőr halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult.
2024. Július 11. 07:59, csütörtök | Bulvár
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék kilövését javasolja a környezetvédelmi miniszter
Romániában a lakott településeket megközelítő medvék elaltatását vagy kilövését javasolja Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.