Hírek
2013. December 29. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Nem emelkednek a viteldíjak a helyközi közösségi közlekedésben
A vasúti közlekedés színvonalának emeléséhez nem elegendő a pályák korszerűsítése és a szervezeti átalakítás, emellett a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére szükség van új járművekre is – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a nemzeti fejlesztési miniszter. Az új motorvonatoknak szimbolikus jelentőségük is van, hiszen az „átadásuk a visszaigazolása annak, hogy amit eltervezünk, azt képesek vagyunk megvalósítani” – mondta Németh Lászlóné.
A mostani megrendelésekkel együtt 2015 őszéig már száztizenkét korszerű, új motorvonat gurul majd a magyar síneken. Egyébként jövőre nem emelkednek a viteldíjak a helyközi közösségi közlekedésben, mert – a tárcavezető szerint – a kormány célja, hogy a rezsidíjakhoz hasonlóan a közszolgáltatásokat is megfizethetővé tegye a teljes lakosság számára. A miniszter ismertette, hogy más uniós tagállamokkal ellentétben hazánkban a kormány nem tervezi az e-útdíj kiterjesztését a személygépkocsikra.
A vasúti közlekedés színvonalának emeléséhez nem elegendő a pályák korszerűsítése és a szervezeti átalakítás, a korlátozott anyagi lehetőségek ellenére szükség van új járművek beszerzésére is – mondta Németh Lászlóné. Uniós pénz ebben a ciklusban jut erre a célra, a későbbiekben viszont segítség lenne, ha a MÁV adóssághelyzete kedvezőbben alakulna.
A vasúttársaság mellett az utasoknak is új korszak kezdődött, hiszen a Flirt motorvonatok forgalomba helyezésével és a vasúti pálya felújításával kényelmesebben és gyorsabban jutnak el céljukhoz. A járműbeszerzés része a Szombathely–Szentgotthárd vonal felújításának: az ötvenmilliárd forint költségvetésű uniós projekt előkészítése szinte rekordgyorsasággal történt. Az új motorvonatnak a tetszetős külső és a kényelmes utastér mellett szimbolikus jelentősége is van: visszaigazolása annak, hogy amit eltervezünk, azt képesek vagyunk megvalósítani - mondta a miniszter.
Ami biztos, hogy 2015 őszéig a mostani megrendelésekkel együtt száztizenkét ilyen korszerű motorvonatot közlekedtetnek majd a magyar vasúttársaságok. Emellett a minisztérium döntést hozott, hogy minden lehetséges forrást felhasználunk e célra. Úgy gondolom, nem elegendő a pályák korszerűsítése és a szervezeti átalakítás, a vasút megújításához szükség van erre is.
Azt egyelőre nehéz meghatározni, hogy ezen a száz motorvonaton felül milyen ütemben tudunk haladni. Ez elsősorban pénz kérdése, de a szándékunk szerint megyünk tovább ezen az úton. A mostani uniós költségvetési időszakban, ha például egy építési projekt túl kockázatosnak mutatkozik, akkor azt a pénzt átcsoportosítják járműbeszerzésre. Ez is egy lehetőség.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 17. 07:43, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni
Stratégiai egyetértés van Magyarország és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) között abban, hogy az olajellátás nem politikai ügy, és a kőolajellátás kérdését tilos átpolitizálni -
2024. Szeptember 17. 07:42, kedd | Belföld
Meteorológia: egyelőre nem várható újabb csapadék
Sem Magyarországon, sem a Duna vízgyűjtőin nem várható érdemi csapadék területi átlagban a következő öt-hét napban - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:39, kedd | Belföld
Elérte a Szigetközt az árhullám
Elérte a Szigetközt az árhullám, a Lajtán Mosonmagyaróvárnál a legmagasabb, harmadfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni az állami védvonalakon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság az MTI-vel hétfőn.
2024. Szeptember 17. 07:38, kedd | Belföld
Árvíz - Óráról órára változik a helyzet
Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatorna hétfő esti műsorában.