Hírek
2014. November 10. 10:29, hétfő |
Helyi
Forrás: MKC SE
Nem sikerült a legjobb nyolc közé jutni
Magyar Kupa 4. forduló FTC-Rail Cargo Hungaria – MKC SE 33:25 (14:11)
Kezdő felállás (védekező) : Szemerey – Knedlikova, Tóth, Gyimesi, Hajtai, Kopecz, Puhalák
Vérbeli elitcsapaton keresztül vezetett az útja Lajta parti kedvenceinknek a Magyar Kupa sorozat legjobb nyolc csapata közé. Az első félidőt nagy lendülettel kezdték, amivel jó időre sikerült megakadályozni ellenfelük kiteljesedését. Ehhez Tóth Gabi és Jana Knedlikova játéka egyaránt nagy segítséget nyújtott. A pihenő előtt viszont már érezhető volt, hogy a Fradi játéka összeszedettebb és határozottabb lett. Ennek ellenére a félidőt három gólos különbség mellett sikerült befejezni.
A második játékrészt ott folytatta a Fradi, ahol az elsőt abbahagyta. Sokáig domináltak, de egy ideig nem sikerült különösebben elszakadniuk a mosonmagyaróvári gárdától. A fővárosiak folytatásban tovább erősödtek és határozott játékkal tíz gólos előnyt is birtokoltak. A végjáték során színvonalas játéknak köszönhetően még sikerült kozmetikázni az eredményen és nyolc gólos különbséggel befejezni a mérkőzést. Így a mosonmagyaróvári hölgyeknek a legjobb tizenhat között véget ért az idei Magyar Kupa sorozat.
Róth Kálmán nyilatkozata: Sikerült nagyon jól kezdeni a mérkőzést, sokáig fej-fej mellett haladt. A félidő végére viszont felürüsödtek a hibák, így a játékhatékonyságunk sokat esett vissza. A második félidő közepére meglehetősen elfáradtunk, hiszen a Fradinak erősebb és hosszabb is a kispadja. Többek között ennek köszönhető, hogy ilyen mértékben megléptek tőlünk. Azt hiszem a végeredmény dicséri a csapatot, és úgy gondolom, hogy komoly erőt adhat ahhoz, hogy az őszi időszakot eredményes tudjuk hozni.
Elek Gábor nyilatkozata (FTC vezetőedző): A védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett vagyok ma is. A végén 33:21-nél már nagyon sokat cseréltem és örömteli, hogy sok fiatal játékos pályára lépett, sőt Hárfa Noémi gólt is szerzett. Azonban nagyon elégedetlen vagyok a rengeteg technikai hiba és számtalan kimaradt ziccer miatt. Igaz 33 gólt is sikerült lőnünk, de a hibák száma még mindig nagyon sok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.

