Városlista
2024. december 19, csütörtök - Viola

Hírek

2018. Január 14. 05:00, vasárnap | Külföld
Forrás: Kokes János, az MTI tudósítója jelenti:

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt

Nem sikerült megválasztani az új cseh államfőt

Nem sikerült megválasztani az új cseh köztársasági elnököt a közvetlen államfőválasztás szombaton véget ért első fordulójában.

A győzelemhez a szavazatok több mint 50 százalékának a megszerzésére lett volna szükség, ami a kilenc jelölt közül senkinek sem sikerült.

Az összes voks összeszámlálása alapján Milos Zeman jelenlegi államfő és Jirí Drahos a cseh tudományos akadémia volt elnöke jutottak be a második fordulóba. Milos Zeman mintegy 38,5 százalékot, Jirí Drahos pedig mintegy 26,5 százalékot kapott.

A további hét jelölt támogatottsága jóval alacsonyabb. Például a harmadik végzett Pavel Fischer diplomata 10,2 százalékot szerzett. A negyedik Michal Horácek vállalkozó, dalszerző 9,1 százalékot, az ötödik Marek Hilser orvos pedig 8,8 százalékot kapott. Mirek Topolánek volt jobboldali kormányfőre 4,2 százalék szavazott.

A második körbe az első fordulóban a két legjobban szerepelt jelölt vesz részt, és a győzelemhez ekkor már elég az egyszerű többség.

Helyi megfigyelők hangsúlyozzák, hogy a második forduló eredménye teljesen nyitott, és lehetetlen megjósolni, ki fog nyerni, bár Zeman újra mérsékelt favoritnak számít. Sokat nyom majd a a latban, kinek a támogatására szólítanak fel az első körben sikertelen elnökjelöltek, illetve a politikai pártok.

Milos Zeman nagy sikernek minősítette győzelmét az első elnökválasztási körben és felszólította híveit, hogy két hét múlva is járuljanak az urnákhoz. Külön kiemelte: míg öt éve az első körben 24 százalékot, most majdnem 39 százalékot kapott. Leszögezte: az első kör előtt azért nem kampányolt, mert azt feleslegesnek vélte, hiszen az emberek ismerik. A 2. választási kör előtt azonban szívesen kiáll egy vagy két televíziós vitára ellenjelöltjével.

Jirí Drahos újságíróknak nyilatkozva szintén nagy sikernek nevezte továbbjutását. Azt mondta: számára nagy példa Andrej Kiska esete, aki a legutóbbi szlovákiai elnökválasztáson legyőzte a jóval nagyobb politikai tapasztalatokkal rendelkező Robert Fico kormányfőt.

A prágai sajtó szerint várható, hogy a második fordulóban Milos Zemant inkább a baloldali és az erősebben nemzeti érzelmű szavazók fogják választani, míg Jirí Drahost a jobboldal. Ezt jelzi az az első fordulós tény is, hogy míg Milos Zeman minden cseh és morva régióban nyert, addig Prágában a győztes Jirí Drahos lett. A sorsdöntő 2. fordulóra két hét múlva, január 26-én és 27-én kerül sor.

A választási részvétel megközelítette a 62 százalékot, ami valamivel magasabb az előző, 2013-ban lebonyolított elnökválasztási részvételtől.

A csehszlovák hagyományoknak megfelelően kétnapos elnökválasztás első napját egy incidens zavarta meg, amikor az ukrán Femen nőjogi mozgalom egyik tagja a választási helyiségben megpróbálta megtámadni Milos Zemant.

A cseh államfőnek nem történt semmi baja. Később feleségével együtt visszatért a terembe, és mindketten leadták szavazatukat.

A két nap alatt más incidensről nem érkezett jelentés.

Címkék: államfő, cseh, választás

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:08, csütörtök | Külföld

Belgrádban a jövő évtől ingyenessé válik a tömegközlekedés

Ingyenessé teszik a tömegközlekedés használatát Belgrádban január elsejétől - jelentette be Aleksandar Sapic polgármester szerdán.

2024. December 19. 08:06, csütörtök | Külföld

Mark Rutte: Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell kezdenie a béketárgyalásokat

Ukrajnának a lehető legjobb helyzetben kell lennie, amikor úgy döntenek, megkezdhetik a béketárgyalásokat

2024. December 17. 08:34, kedd | Külföld

Megbukott Olaf Scholz német kancellár

A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat hétfőn Olaf Scholz kancellártól és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.

2024. December 17. 08:29, kedd | Külföld

Cseh milliárdos vásárolhatja meg a brit királyi postát

Jóváhagyta hétfőn a brit kormány az országos postaszolgálat, a Royal Mail eladását Daniel Kretinsky cseh milliárdos nagybefektetőnek.