Hírek
2017. Február 12. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
Nezsideri óvodákból látogattak városunkba
2017. február 10-én 44 fővel érkezett Mosonmagyaróvárra az ausztriai óvónők és bölcsődei dolgozók delegációja, hogy megnézze, hogyan folyik a mindennapi nevelés kisdedóvóinkban.
Az eseményről Boczné Németh Tímea, a Mosonmagyaróvári Egyesített Bölcsődék Intézetének vezetője adott hírt szerkesztőségünknek:
Közel egy évvel ezelőtt, 2016. április 21-én, a Bölcsődék Napján bepillantást kaphattunk a nezsideri intézmények működésébe. A mai napra sikerült megszerveznünk, hogy az ausztriai óvodai és bölcsődei dolgozók is megnézhessék a mi munkáinkat.
A program egész nap tartott. 9.00 órakor a Micimackó bölcsődét, 10.00-tól az Ostermayer óvodát látogatták végig, 11.00 órakor pedig a Pillangó Óvodában – a város egyetlen magánóvodájában - Gyenis Beáta fogadta a közös csoportokat.
Ezt követően egy ebéd, majd a FUTURA Interaktív Élményközpont várta az érdeklődőket, ahol Dr. Iváncsics János, Mosonmagyaróvár város alpolgármestere egy rövid városfilmmel köszöntötte a külföldi vendégeket.
Programunk célja, a két város közötti kapcsolatok erősítése. Több éves tapasztalat alapján mondhatom, hogy Mosonmagyaróváron büszkék lehetünk a bölcsődei és óvodai szakmai ellátás színvonalára, s ezt újra csak megerősítették vendégeink is. – nyilatkozta a nap végén Boczné Németh Tímea.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.













