Városlista
2026. április 9, csütörtök - Erhard

Hírek

2018. November 10. 14:08, szombat | Belföld
Forrás: Forrás: mti - fotó: MTI archívum

Nincs óvadék a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának

Nincs óvadék a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának

Jogerősen elutasította a Fővárosi Törvényszék a budapesti Dózsa György úton történt halálos baleset gyanúsítottjának enyhébb szabályok szerinti bűnügyi felügyeletére és óvadék megállapítására irányuló védői indítványt.

A törvényszék október 16-án közölte az MTI-vel, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának ügyében.

Akkor azt írták: M. R. továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpáros sérelmére, akit ezután még bántalmazott is. 2017. május 15-én pedig a Dózsa György úton a megengedett sebességet jelentősen meghaladva közlekedett, amikor összeütközött egy szabálytalanul elé beforduló másik gépjárművel. A balesetben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek. Kitértek arra is: "a gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással".

A törvényszék szombaton azt írta: az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a kényszerintézkedés általános feltételei a gyanúsított vonatkozásában fennállnak. Helyesen hivatkozott arra is, hogy a kihallgatása után újabb, szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult. Akárcsak arra, hogy tekintettel a gyanúsított többszörösen büntetett előéletére és életvezetésére megalapozottan feltételezhető, hogy ha szabadlábon marad, újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére az elsőfokú végzés rendelkezései még az óvadék alkalmazásával sem alkalmasak. Az elsőfokú végzésben meghatározott területen belül ugyanis a gyanúsított szabadon mozoghat és a jogkövetés saját elhatározásán alapul, ami az eljárás eddigi adatai alapján kétséges. A törvényszék szerint tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlott önkéntes és a jövőre vonatkozó jogkövetését
arra is alapozta, hogy az utóbbi hónapokban nem merült fel adat arra vonatkozóan, hogy a szabályokat megszegte volna.



A törvényszék szerint az a tény, hogy a gyanúsított korábban a házi őrizet szabályait megszegte - ami miatt rendbírságot szabtak ki vele szemben - további kétségeket vet fel az önkéntes jogkövetését illetően.

A másodfokú bíróság rögzítette azt is, hogy bár az elsőfokú bíróság utal a gyanúsított személyi és vagyoni helyzetével arányos mértékű óvadék megállapítására, annak összege tekintetében nem vizsgálódott, a gyanúsított vagyoni helyzetét nem tárta fel és nem támasztotta alá. Így nem volt abban a helyzetben, hogy megalapozottan döntsön, milyen összegű óvadék letétele mellett alkalmazható enyhébb magatartási szabály.

A törvényszék mindezekre tekintettel megváltoztatta az elsőfokú bíróság 7,5 millió forint óvadékot és enyhébb bűnügyi felügyeletet elrendelő végzését, és elutasította a védőnek a bűnügyi felügyelet megszüntetésére, valamint óvadék megállapítására és enyhébb magatartási szabályok előírására vonatkozó indítványát.

A végzés jogerős - olvasható a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 09. 11:00, csütörtök | Belföld

Választás 2026 - Harmincötezernél is több delegált lesz a szavazatszámláló bizottságokban

Több mint 35 ezer delegált vesz részt az április 12-ei parlamenti választáson a választási bizottságok munkájában. Négy évvel ezelőtt ez a szám több mint 40 ezer volt.

2026. Április 08. 17:00, szerda | Belföld

Megkezdődik a zalaszentiváni deltavágány építése

Hamarosan megkezdődik a jelenleg legnagyobb magyarországi vasútfejlesztési projekt, a zalaszentiváni deltavágány közel 12 milliárd forintból megvalósuló beruházása - közölte keddi sajtótájékoztatóján Zalaegerszeg polgármestere.

2026. Április 08. 10:00, szerda | Belföld

Vance: Bárki nyeri a választást, együtt fogunk működni vele