Városlista
2024. december 21, szombat - Tamás

Hírek

2023. Június 18. 18:58, vasárnap | Sport
Forrás: mti

Női kosárlabda Eb - Bravúr a címvédő ellen, csoportelsőként negyeddöntőben a magyarok

Női kosárlabda Eb - Bravúr a címvédő ellen, csoportelsőként negyeddöntőben a magyarok

A magyar női kosárlabda-válogatott 81-75-ös győzelmet aratott a címvédő Szerbia felett vasárnap az Európa-bajnokság csoportkörének harmadik fordulójában, Ljubljanában, ezzel megnyerte csoportját.

Székely Norbert együttese a félidőben még öt pontos hátrányban állt, ám a fordulás után jött a fordulat, és a 21 ponttal és 11 lepattanóval záró Kiss Virág vezetésével fordított és hat ponttal győzött. A D jelű négyes megnyeréséhez öt pontnál nagyobb különbségre volt szüksége a csoportkört két sikerrel és egy vereséggel záró csapatnak.

A nyolc közé jutással az olimpiai selejtező kivívásához is közel került a magyar válogatott, mivel az Eb-ről az első öt csapat - ha a franciák köztük vannak, akkor a hatodik is - utazhat majd kvalifikációs tornára.

Az együttesre három szünnap vár, mivel a negyeddöntőket csütörtökön rendezik meg Ljubljanában.

Eredmény, D csoport, 3. forduló:

Magyarország-Szerbia 81-75 (23-23, 16-21, 27-11, 15-20)
-------------------------------------------------------
pontszerzők: Kiss 21, Horváth 12, Dubei 11, Határ 10, Lelik 8, Ruff-Nagy 8, Varga 6, Török 3, Studer 2, illetve Anderson 18, Cadjo 12, Nogic 12, Katanic 7, Crvendakic 6, Jovanovic 4, Topuzovic 4, Djordjevic 3, Raca 2, Jankovic 2

Székely Norbert szövetségi kapitány együttese a csütörtöki nyitányon 89-67-re verte a szlovákokat, majd másnap 69-68-ra kikapott a törököktől. A szerbek a törököket 71-63-ra, míg a szlovákokat 90-52-re győzték le, így vasárnap azzal a céllal léptek pályára, hogy harmadik sikerükkel csoportelsők legyenek, s azzal - a rájátszást kihagyva - három napot pihenjenek a csütörtöki negyeddöntő előtt.

A magyarok számára bonyolultabb volt a képlet, ugyanis első, második és harmadik helyen is végezhettek a D jelű kvartettben. Ez a 20.45 órakor rajtoló török-szlovák meccs eredményétől is függött, ugyanakkor a papírforma azt ígérte, hogy szerb és török győzelem esetén Kiss Virágék a harmadik helyen zárnak.

A statisztika abból a szempontból a magyarok mellett szólt, hogy a válogatottal legutóbb 2015-ben fordult elő, hogy egymás után két Eb-csoportmeccset elveszített - akkor Sopronban három vereséggel utolsó lett a csapat. A balkáni alakulat ugyanakkor megnyerte az elmúlt kilenc csoportmérkőzését, ráadásul a melegítésnél ott volt a parketten a hat évet Sopronban légióskodott Aleksandra Crvendakic, aki a családjában történt haláleset miatt hiányzott az első két találkozóról.

A magyaroknál aggodalomra adhatott okot az is, hogy a honosított Goree Cyesha lábsérülés miatt nem vállalta a játékos, és Határ Bernadett, valamint Aho Nina sem volt százszázalékos állapotban.

A magyar szurkolókon ezúttal sem múlt semmi, ugyanis - talán a hétvégi időpont miatt - minden eddiginél többen voltak a lelátón, és ők tették ki a mintegy ötszáz néző többségét.

Az első három és fél percben magyar részről csak a csapatkapitány Dubei Debóra volt eredményes, ekkor 8-5-re vezetett az ellenfél, amely szemlátomást a honosított Yvonne Anderson szélvészgyors játékára épített. a magyar együttes nem szakadt le, sőt, harmadik triplájával előnybe került (16-15), majd ezt követően 21-21-nél érte utol ismét riválisát. A 46 pontos nyitónegyedet követően is maradt az óriási dobópárbaj, melyben a második szakasz elején a magyarok voltak jobbak és 27-23-nál négy pont volt az előnyük, akik ekkor a játék minden elemében jobbak voltak, de a negyed hajrájában a szerbek voltak pontosabbak, így a nagyszünetben a Pécsen, Szekszárdon és Sopronban is megfordult Nevena Jovanovic négypontos akciója után 44-39 volt az állás az ellenfél javára. A második tíz percben az eddig kevesebb szerepet kapott Horváth Bernadett és Varga Alíz is betalált, ám a túloldalon Anderson 20 perc után már 14 pontnál tartott.

Fordulás után perceken keresztül 41-44-et mutatott az eredményjelző, ám innen a Székely-csapat "elkapta a fonalat" és a török Mersinhez készülő Kiss Virág 15. pontjával 49-44-re fordított. A szerbek öt perc (!) elteltével találtak csak a gyűrűbe a második félidőben, és 53-46-nál a virtuális csoportelsőségnél tartott a csapat. Horváth a negyed utolsó perceiben "szórta" a triplákat, és 65-52-nél megroppanni látszott a címvédő.

A 66-55-ről rajtoló zárószakaszban hihetetlen küzdelem zajlott a parketten, mindkét gárda rendkívül ideges volt, az ellenfélnél Anderson mellett az ex-soproni Dragana Stankovic, továbbá Mina Djordjevic is kipontozódott. Másfél perccel a vége előtt az ellenfél feljött három pontra (74-71), de az utolsó perc már 77-73-ról indult. Kiss hat másodpercnél kulcsfontosságú duplát dobott közelről (81-75), és innen már nem volt visszaút a szerbek számára.

Mivel a magyarok öt pontnál többel nyertek, az esti török-szlovák meccs eredményétől függetlenül megnyerték a D csoportot, és bejutottak a negyeddöntőbe. Ez azt is jelenti, hogy a csapatra három szünnap vár, mivel a legjobb nyolc csak csütörtökön lép pályára Ljubljanában.

Az Eb-n a négy csoportgyőztes közvetlenül bejut a nyolc közé, a másodikok és harmadikok rájátszást vívnak a negyeddöntőért, és csak az utolsó helyezettek számára fejeződik be a csoportkör végén a torna.

Címkék: kosárlabda, Sport

Ezek érdekelhetnek még

2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport

Ádám Martin visszatért Paksra

A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.

2024. December 18. 08:05, szerda | Sport

FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.

2024. December 17. 08:32, kedd | Sport

M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat

Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.